Lejárt a jelentkezési határidő!
Legközelebb szeptemberben lesz lehetőség csatlakozni a fórumhoz!
Köszönjük az érdeklődésedet és a megértésedet!


Tudtad, hogy a vállalkozónők vállalkozásaiban a legnagyobb problémát a pénz- és a támogatottság hiánya okozza?


Pénzt nem tudunk adni, de támogatottságot, segítséget, bátorítást, és bevált módszereket, jó példákat, barátságot, kapcsolatokat igen!

Nemrégiben végeztünk egy felmérést a vállalkozónők között, hogy kiderítsük, mik a legnagyobb kihívásaik jelen pillanatban. Nem okozott meglepetést, hogy a pénz és a finanszírozás hiánya az első helyen szerepelt, hiszen ez a férfias vállalkozások életében is igaz. Az viszont mindenkit meglepett, hogy a válaszadók összességében 81%-a a támogatottság, a segítség, és a jó példa hiányát jelölte meg akadályozó tényezőként, áthidalhatatlan problémaként a saját vállalkozásában.

Nem vagy egyedül!

Mai napig tisztán emlékszem arra az időszakra, ami a cégünk alapítását előzte meg. Már januárban eldöntöttük, hogy cégünk lesz, de az alapításra csak májusban került sor. Csupán azért, mert ennyi időbe telt, míg mindennek utánajártunk, minden lehetőséget számbavettünk, mindent letisztáztunk. Ami ebben az érdekes: a férjemmel, mi mindketten vállalkozócsaládból jöttünk... Volt előttünk jó példa, volt előttünk szemlélet, ebben nőttünk fel. De még a kettőnk munkáját összeadva is több, mint 4 hónapba telt, mire megtaláltuk a könyvelőt, az ügyvédet, mire kitaláltuk milyen cégforma jó nekünk, és a többi, ezzel kapcsolatos intézni való.

Manapság jóval gyorsabb céget indítani, de semmivel sem könnyebb a döntéseket meghozni!

És ez még csak az alapítás!

üzletasszonyMi a helyzet az utána következő hónapokkal, évekkel, évtizedekkel? Minden nap egy kis csata színtere. Néha nyerésre állunk, néha vesztésre, néha összejön az egál. De ha mindebben nőként EGYEDÜL kell részt vennünk, akkor nagyon nehéz helyzetben vagyunk!

Elindulni el lehet minimális - néhány ezer forintos - befektetéssel. Nyilván egyszerűbb, ha több milliós tőke van a hátunk mögött, de akkor a kockázat is jóval nagyobb! Azt tapasztalom, hogy a vállalkozók úgy vágynak jobb finanszírozási lehetőségekre, hogy fogalmuk sincs, ez micsoda plusz gonddal járhat, és milyen óriási mértékben növeli a bukás lehetőségét.

Magyarországon elterjedt az a nézet, mely szerint: pénz pénzt fial. Holott ez egy álom. (Mondhatnám úgy is: A pénz problémát fial. Ha sosem volt valakinek sok pénze, akkor vállalkozóként sem szabad ráborítani a bankot, mert nem tud mit kezdeni a helyzettel!)

Amerikában, a lehetőségek hazájában, az optimista vállalkozók paradicsomát figyelhetjük meg. Ott nem pénzből akarnak pénzt csinálni a kisvállalkozók, ugyanis ők tudják: pénzt TEREMTENI a "semmiből" is lehet.  Elég a befektetett idő, energia, munka, és abból pénz lesz. Ideje lenne, ha itt nálunk is átállnának már a vállalkozók erre a gondolatmenetre, és a gondolatmenet után a gyakorlatban is kiviteleznék ezt a módszert.

Mindezt azért fejtettem ki ilyen részletesen, hogy lásd: a vállalkozónők 65%-a látja úgy, hogy ha több pénze lenne az induláshoz és utána is könnyebb lenne a finanszírozás - külső források bevonása -, akkor sokkal jobban menne a vállalkozása. Szerintem is sokkal jobban menne... lefelé a lejtőn. Olyasmire vágyik a vállalkozónők 65%-a, amit ha megkap, nem tud vele mit kezdeni.

De gondolj bele:

ha megkapnád a lelki támogatást, a kapcsolatot más vállalkozón
őkkel, ha látnád, mások hogyan csinálják, milyen hibát vétenek, hogyan korrigálnak, hogyan oldják meg a problémáikat, akkor olyasvalamit kapnál, ami nem a lejtőn lefelé indítana el, hanem a csúcsok és a siker felé.


 Ha tudnád, éreznéd, hogy nem vagy egyedül, akkor megsokszorozódna az erő
d.

Mások tudását a sajátodéval összekovácsolva, közben barátságos, kedves, segítő környezetben beszélgetve, olyan lökést és lendületet kapnál, hogy még a pénz hiánya sem állíthatna meg! Tudom, hiszen én is megtapasztaltam. És megtapasztalták azok, akik a HősNők Vállalkozónői Klubjában, a Felelősségvállalók Zárt Fórumán beszélgetnek, és osztják meg egymással a tapasztalataikat.


Vidi RitaMindig is szerettem magányos farkas lenni - holott tizenévig úgy dolgoztam, hogy a Csapatmunka! volt a jelszó. Ami abban nyilvánult meg, hogy mindig vezetőre volt szükség, mert csapatban sosem működtek a dolgok, ugyanis mindenkinek más a motivációja, ráadásul ez még ingadozik is egyénenként.

Tehát, a magányos farkas státusz nem áll távol tőlem, én kimondottan élvezem. De az szíven ütött, mikor alkalmazottként élő régi barátokkal nem tudtunk már beszélgetni! Csak a nosztalgiázás és a pletyi maradt, arra meg nem lehet napi gyakoriságú kapcsolatot építeni. Azt vettem észre, hogy teljesen egyedül maradtam, csak a férjem érti a szűk környezetemben, mit beszélek.

Aztán összeismerkedtem egy, az utcánkban lakó anyukával, aki nem vállalkozó, hanem vállalkozó feleség. Vele már egészen jól megértjük egymást, az operatív dolgokat illetően - könyvelő, banki dolgok, idei helyzet, politika, stb. De én vállalkozó vagyok. Szárnyalok. Irányítok. Hosszasan tervezek, majd mindent felrúgok.

Minden jelet analizálok. Ez egyszemélyes harc.

Néha rokonok kérdezgetnek, hogy megy az üzlet - számítástechnikai szervizünk is van, ami egyben bolt is  -, és szinte csak a boltról tudok nekik nyilatkozni, mert azt értik: Bolt = árukészlet - eladó - szerviz - vevő bemegy, megveszi, kimegy - szórólapozás, hirdetés, stb.

“De mit csinál Rita?”

Most már egyszerű azt mondani, hogy: könyvet írok, mert egyet már írtam. Ezt értik is. De azt, hogy online vállalkozom, interneten keresem a pénzt, tréningeket tartok, honlapjaim vannak… Ezt senki nem érti. Számukra kimerül az internet az IWIW-nél, és kész. A könyvem megjelenése áttörést jelentett, sokaknak esett le a tantusz, rajtam pedig csökkent a “hogyan magyarázzam meg, hogy értsd?” érzés.


Rengeteg probléma van, amivel minden kezdő és haladó női vállalkozó szembesül:

  • A nagy ötlet! (Mi legyen az? Jó az, ami már megvan?)
  • Időbeosztás (Ez már nem lehet gond!)
  • Piackutatás
  • Célcsoport meghatározás (Micsoda szavak, te jó ég! Célcsoport? Én azt hittem, vevőnek hívjuk!)
  • Vállalkozási forma (Kft.? Bt.? Zrt.? :))
  • Adózás (Áfa? EVA?)
  • Könyvelés (Mit várhatok el a könyvelőtől és mit nem?)
  • Marketing (Erről évekig lehet beszélni)
  • Üzleti terv (Kell ez? Nem kell? Hogyan kell?)
  • Mibe érdemes belevágni?
  • Honnan tudjam, hogy nem fogok belebukni?
  • Mi a titok? Mi a sikeres vállalkozónők titka? (Nem értem, ugyanúgy csinálom, nekem mégsincs annyi bevételem!)
  • Hogyan csináljam online azt, amit eddig offline? (Ki kellene már szakadni ebből az online világból…)
  • Ennek fordítottja: hogyan vigyem át offline azt, amit eddig online csináltam? (Meg kellene sokszorozni a hatásunkat, irány a net!)
  • Mekkora legyen a termékválaszték?
  • Árképzés? (Mennyibe kerüljön? Mennyit tegyek rá? Nem lesz túl drága? Nem lesz túl olcsó?)
  • “Jesszus, mennyit kell fizetni az államnak!”
  • Beruházás (Merjek fejlődni?)
  • Források, pályázatok (Kaphatok pénzt pályázatból?)
  • Vállalkozói hitel
  • Munkavédelem (Ezzel is foglalkozni kell?)
  • Környezetvédelem
  • Cégautóadó (Grrr)
  • Soroljam még?

Tudnám sorolni, az fix!

Haladóbb üzletasszonyok tudják, hogy minden, ami elsőre és messziről nézve, tervezgetve, nagyon átláthatatlannak tűnik, azok idővel, közelről nézve, már egészen barátságosak, természetesek lesznek.

Egy kezdő vállalkozó, vállalkozást tervezgető nő fejében zsonganak a kérdések, mindent egyszerre akar tudni. De az kizárt, hogy bárki, egyszerre tudjon mindent!

Fejlődni kis lépésekben kell,

hiszen mindent folyamatosan tanulunk meg, lépésről, lépésre! Járni is. Beszélni is. Nyolc fogásos vacsorát főzni is. A vállalkozással, cégvezetéssel sincs ez másképp.

De a fejlődés sem szünteti meg azokat a problémákat, amik ennyire elterjedtek vállalkozónői körökben: az elszigeteltség, az egyedüllét, a magányos harc, a magunkra utaltság.


Ha nem vigyázol, örök dillemmád marad: kivel beszélhetem meg a gondjaimat, kivel vitathatom meg az ötleteimet? Ki az, aki érti, mit mondok, és át is érzi?

Csakis olyasvalaki lehet az, aki érti és érzi a problémáidat, aki a te cipődben jár: egy másik - sok másik - vállalkozónő.


Létrehoztam egy teljesen zárt fórumot, hogy együtt lehessenek azok a nők, akik már vállalkoznak, vagy nagyon közel állnak hozzá, hogy vállalkozzanak, és egy segítő, támogató közösségben, erősítsék saját készségeiket, hasonló gondolkodásmódú nőkkel vitathassák meg gondolataikat. A fórum célja, hogy tanuljunk egymástól, támogassuk egymást nőként és vállalkozónőként, és ezzel minden tag erősödjön, hogy azáltal az üzlete is erősödni tudjon.

Kiknek szól a Felelősségvállalók Zárt Fóruma?

Azoknak a reménybeli és jelenleg is vállalkozó nőknek szól, akik mernek és szeretnek felelősséget vállalni, és ez a szemlélet segíti mindennapjaikat, családi életüket, munkájukat, vállalkozásukat, a jövőjüket, és néha egyedül érzik magukat, támogatásra vágynak, illetve barátokat szeretnének szerezni.

Kiknek nem szól a Felelősségvállalók Zárt Fóruma - Vállalkozónői klub?

Azoknak, akik képtelenek belátni, hogy minden, ami történik velük - jó és rossz egyaránt - annak csak és kizárólag egyetlen oka van: őK maguk. Nem kötelező vállalkozni ahhoz, hogy tag lehess! Lehetsz akár kismama, alkalmazott, vagy nyugdíjas is. A szemlélet a fontos. Nyilván konkrétan profitálni a fórumból a vállalkozónők tudnak majd. De akár az elindulásban is segíthetünk! Egyszerűbb segítséggel, mint teljesen egyszál egyedül!

Továbbá nem szól azoknak a fórum, akik nem tudnak naponta legalább fél órát rászánni a fórumozásra, beszélgetésekre, kapcsolatok kiépítésére. Hogy ez ne legyen probléma, figyeld jól a bónuszokat itt alább, meglepetés vár!

Miről van szó a fórumon?

A fórum teljes értékű fórum, kimondottan azonos beállítottságúak számára, tehát arról van szó, amiről a tagok csak akarják. Bármiről. A felelősségvállalás és a vállalkozás a fő gondolatmotívum, de ehhez számtalan altéma tartozik. Nem zárjuk ki az aktualitásokat sem, minden szóba kerül, ami foglalkoztat bennünket, de a felelősségvállalás és a vállalkozás szemüvegén keresztül. Kis közösség vagyunk, melynek minden tagja teljes jogú tag. Bensőséges, női közösség, ahol együtt gondolkodunk, beszélgetünk, támogatjuk, segítjük egymást akár csak ötletekkel, akár tevékenyen. 

Vélemények azoktól, akik már ott vannak a fórumon:

"Nekem személy szerint-itt elzárva a külvilágtól-lehetőséget ad a saját kis világom kitágítására...a vélemény cserére...az ötletek és lehetőségek átbeszélésére... fontos ismeretségek és barátságok szövögetésére...
Egész egyszerűen inspirál a továbblépésre és cselekvésre...
Megnevettet és megríkat :)
Hálás vagyok a kérdéseimre érkezett válaszokért... amelyek miatt sose érzem magam hülyének... és állandóan úgy érzem, hogy én is át akarok adni valamit a saját kis "tudásomból" a többieknek.
Jó helyen jó időben lenni - ezt jelenti nekem a fórum.

Mátyás Anita
http://nevedbenasorsod.blog.hu

***

Megnyugtató érzés, hogy olyan nőkkel vagyok itt körülvéve, akikkel kicsit bizalmasabban beszélhetek olyan dolgokról, amelyeket máshol fel sem tudok hozni, mert ufónak néznek, hogy egyáltalán ilyesmin agyalok. Sok választ is kapok a lányoktól, de amikor nincs válasz, akkor is van egy kis megnyugvás. Ajánlom minden olyan hősnőnek, aki úgy érzi, hogy megerősítésre van szüksége ahhoz, hogy szárnyalhasson.

Nagy Eszter
http://mlmhogyan.com

***

Jó érzés egy támogató csapat tagja lenni. Olyanok közt, akik hasonló gondolkodásúak, hasonló érdeklődésűek, és végülis ugyanazon az úton járunk: az önmagunk megismerésének útján. Szeretem ezt a csapatot.

Mester Éva
http://kertitanacsado.hu

Álljunk meg egy szóra! Ez nem egy guru, vagy egy szakértői csoport által irányított fórum!

Találkozhattál már néhány vállalkozói fórummal, amiknek egyik legfőbb közös jellemzője, hogy férfiak a tagok… Egy férfi vállalkozónak egészen mások a kihívásai, élethelyzetei, kommunikációs stílusa, mint egy női vállalkozónak. Ez tény.

Ugyanakkor, ezek a fórumok általában arról szólnak, hogy a létrehozójuk jó valamiben, szakértő, és mint szellemi vezető, a fórum élére áll, miközben persze a közösség kibontakozását is támogatja.

Őszinte leszek: a vállalkozói szemléletem abból az időből ered, amikor még alkalmazott voltam, és mindig valahogy máshogy akartam szervezni a munkát, mint mások, felvállaltam a felelősséget, és állandóan új megoldásokon, ötleteken törtem az agyamat. Tehát a szemléletem megvan már vagy 15 éve, a szüleimtől tanultam. Vállalkozó kicsivel több, mint 3 éve vagyok. Mondjuk az tény, hogy már két cégem van :), mindkettő üzemel.

A fórumon nem guruskodni akarok, hanem egyenrangú viszonyokat. Én is tanulni, fejlődni járok a fórumra. Itt nincsenek státuszok, nincs kezdő, nincs haladó, nincs guru. Nem az én szavam ér aranyat, hanem a tiéd! A fórumon beszélgetések, kérdések, válaszok, felvetések, barátkozások, közös élmények vannak. Nem fogok a vállalkozónők élére állni, mint legfőbb szakértő, és nem emelem magamat gurui magasságokba. És nem fogja megtenni ezt más sem a fórumon. Én minden nap tanulok valami újat a vállalkozásról, lehet, hogy több információm van bizonyos dolgokról, lehet, hogy némely dolgokról meg jóval kevesebb, mint másnak. Erről szól a vállalkozás: egyensúly a háromszög három csúcsa között: a vállalkozó, a menedzser, és a szakértő, mind-mind meg kell, hogy férjenek egymással, plusz még teljes értékűen ott van a család és az önmegvalósítás is :).

Ízelít� a témákból:

  • Komfortzóna átlépés
  • Felelősség kontra felelőtlenség
  • Hárítás
  • Kockázatvállalás
  • Önbizalom, önértékelés
  • Spiritualitás
  • Vállalkozásokról mindent (kezdő lépésektől, az egészen konkrét esetek megbeszéléséig.)
  • Marketing
  • Ötletbörze
  • A média hatása
  • Konfliktusok, konfrontációk
  • Pozitív gondolkodás
  • Világnézet
  • Külvilág hatása, válság
  • Lelki dolgaink
  • Általános csevegés - mert hiszen nők vagyunk! :)
  • és a többi…


Mi lesz még a fórumon?

Egészen biztos, hogy lesznek élő találkozók, olykor meghívott szakértőkkel, olykor magunkban. Nem tréningek lesznek ezek, nem konferenciák, hanem beszélgetések egy forró kávé, frissítő tea mellett, ebből kifolyólag ezek teljesen ingyenesek lesznek, amolyan élő mastermind összejövetelek.

Hogyan lehet bejutni a zárt vállalkozónői fórumra?

A fórum előfizetéses, egy jelképes összegért - havi bruttó 3000,- Ft -, megrendelés és fizetés után meghívunk a regisztrációra, az után azonnal beléphetsz a fórumra, és megkezdődhet a fórumos életed (az új életed első napja).

Fizethetsz havonta is, minden hónap 8-áig be kell érkeznie a pénznek a számlánkra! De figyeld a kedvezményes fél éves és éves csomagokat alább!

ajándék bónuszokAKCIÓ 2010. február 1-ig!

Minden előfizetés mellé bónusz ajándék jár!

  • Ha a havi előfizetést választod: az első havi előfizetés összegének beérkezése után megkapod a Hagyd a dagadt ruhát másra! - női időgazdálkoás könyvem kéziratát, letölthető formában, ajándékba. (Értéke 3750,- forint). A havi előfizetés 3000,- Ft/hó.
  • Ha a féléves (6 havi) előfizetést választod: akkor az összeg beérkezése után megkapod a Hagyd a dagadt ruhát másra! - női időgazdálkoás könyvem kéziratát, letölthető formában. (Értéke 3750,- forint), + a HősNők 21 Alappillér, önismereti anyagunkat, mely tartalmazza az önbizalomnövelés 30, azonnal bevethető módszerét is (értéke 6690,- Ft) A féléves előfizetés 15 000,- Ft/félév
  • Ha az 1 éves előfizetést választod: akkor mindezeket megkapod természetesen, plusz kapsz még egy 10 000,- forintos HősNők ajándékutalványt, amit beválthatsz tréningjeinken, illetve online tréningjeinken (2010. március 7-én már indul is egy online tréningünk, arra már elő is készítheted az ajándékutalványodat!) Az egy éves előfizetés
    28 500,- forintba kerül, egy évre. 

vigyázat!

VIGYÁZAT!

2010-ben kétszer van lehetőséged jelentkezni a fórumra. Most, 2010. február 1-ig először, és aztán valamikor 2010. őszén. Nyilván te is tudod, hogy ahhoz, hogy egy közösség jól működjön, sok-sok apró és fontos részletre oda kell figyelni, éppen ezért nem lenne szerencsés, ha ebbe a közegbe apránként szállingóznának be a tagok. 2010. február 1. után bezárjuk a kapukat, és őszig ki sem nyitjuk. Tényleg lemaradsz, ha most nem jössz velünk. Őszig még rengeteg víz lefolyik a Dunán, nem szeretném, ha addig egy szál magadban kellene küszködnöd...

Gyakori kérdések és válaszok

“Mennyit profitálhatok a fórumtagságból?”

Elmondom, én mennyit profitálok a fórumon zajló beszélgetésekből: reggelente azzal ébredek, hogy első utam a fórumra vezet, hogy megnézzem, mit írtak, beszélgettek a lányok. Néha itt nevetgélek magamban, és alig várom, hogy megint felröppenjen valamilyen téma, vagy feleelevenedjen egy régebbi beszélgetés. Gyakran elámulok, hogy például milyen kevés is elég ahhoz, hogy valaki végre elinduljon azon az úton, amit hetekig csak bátortalanul nézegetett. Elég csak az, hogy néhányan, a saját szemszögünkből megfogalmazzuk az aggályainkat, vagy bátorítsuk az illetőt.

Rengeteget jelent az, hogy bármit kérdezek, felvetek, mindig van rá válasz. Mindig. Olyan, mintha mindig itt lennének velem a lányok, és bár nem tudunk egymás minden lépéséről, de olyan biztos pont számomra - magam nevében nyilatkozom most - a fórum, hogy ha nem lenne, egy óriási nagy űr lenne az életemben. Üressé válnának a napjaim.

Tedd fel magadnak a kérdést: megér havi 3000,- forintot (naponta fél kávé árát, hosszabb távú előfizetés esetén még kevesebbre jön ki), hogy olyanok között lehess, akiknek a tudása összekapcsolódhat a tiéddel, és az a kollektív tudás a te üzletedet segít majd fejleszteni, és olyanok között lehess, akik valóban szeretetteljes közeget tudnak számodra biztosítani.

Mennyibe kerül?

Havonta jelképes összegbe, bruttó 3000,- forintba kerül a tagság, fizethetsz havonta - ha a havi fizetéses konstrukciót választod, akkor ide kattints>> - vagy 6 hónapot előre , ekkor 1 hónap ajándék, tehát egyben az első félév: bruttó 15000,- forint. Lehetőség van egy évre is előfizetni, ekkor csak 9.5 hónapot kell kifizetni: egy évre 28500,- forintot.

Ne feledd az ajándékokat!

Minden előfizetés mellé bónusz ajándék jár!

  • Ha a havi előfizetést választod: az első havi előfizetés összegének beérkezése után megkapod a Hagyd a dagadt ruhát másra! - női időgazdálkoás könyvem kéziratát, letölthető formában, ajándékba. (Értéke 3750,- forint). A havi előfizetés 3000,- Ft/hó.
  • Ha a féléves (6 havi) előfizetést választod: akkor az összeg beérkezése után megkapod a Hagyd a dagadt ruhát másra! - női időgazdálkoás könyvem kéziratát, letölthető formában. (Értéke 3750,- forint), + a HősNők 21 Alappillér, önismereti anyagunkat, mely tartalmazza az önbizalomnövelés 30, azonnal bevethető módszerét is (értéke 6690,- Ft) A féléves előfizetés 15 000,- Ft/félév
  • Ha az 1 éves előfizetést választod: akkor mindezeket megkapod természetesen, plusz kapsz még egy 10 000,- forintos HősNők ajándékutalványt, amit beválthatsz tréningjeinken, illetve online tréningjeinken (2010. március 7-én már indul is egy online tréningünk, arra már elő is készítheted az ajándékutalványodat!) Az egy éves előfizetés 28 500,- forintba kerül, egy évre. 

Miért jobb ez a fórum, mint bármely más, ingyenes női fórum? Miért fizetnék valamiért, ha van hasonló ingyen is?

Nincs hasonló ingyen. Ha lenne, ott fórumoznék, és nem indítottam volna ezt!

Sokáig - évekig - fórumoztam női oldalakon, fórumokon, sőt, mai napig élnek a regisztrációim, és teljesen tisztában vagyok az ingyenes fórumok hátulütőivel.

Ingyenes fórumon szinte szóba sem kerülhet a vállalkozásod, mert azonnal reklámnak veszik! Ingyenesen nem kérdezhetsz semmi kényeset, mert vagy rádsütik, hogy “milyen vállalkozó vagy te, hát még ezt sem tudod?” vagy ingyenes választ adnak, tehát használhatatlant…

Ezzel tisztában kell lenned: ingyenes fórumokon lehet beszélgetni, időt elverni, vitatkozni, veszekedni. De az üzletet előre vinni nem lehet ingyenes fórumokon, és igazi barátságokat sem tudsz szőni, igazi támogatást sem kaphatsz!

Kiszámoltam, ha a havi díjas konstrukciót választod, napi 98 forintba kerül a fórumtagság számodra. Ennyi pénzért negyed órát lehet sem parkolni Pesten… Egy jó kávé már ennek háromszorosába kerül. Nem ragozom, érted te ezt!

Fizetési konstrukciók - Az árak 2010. február 1-ig beérkező megrendelésekre érvényesek, és egy évig garantáljuk ezt az árat az addigi megrendelőknek

Havonta: 3000,- Ft/hó (2400,- Ft+ Áfa) 

Félévente: 15000,- Ft/félév (12000,- + Áfa) 

1 Évre: 28500,- Ft/év (22800,- + Áfa) Ha ezt választod, akkor a lap alján található űrlapot töltsd ki! 

Ne feledd az ajándékokat!

Hányan leszünk?

Egyelőre nincs maximális létszámlimit, mert nem valószínő, hogy több ezer jelentkező lesz hirtelen, de valószínűleg a fórum fénykorában kb. 100-an leszünk. Ez éppen akkora létszám, amennyit már óriási tudáshalmazt fog jelenteni számunkra, ennél nagyobb létszám már kezelhetetlenné válna, illetve akkor növekednének a költségek - moderátorok, üzemeltetés. Ne feledd, vagy most jelentkezel, február 1-ig, vagy majd ősszel... Ha lesz hely...

Kik lesznek ott a fórumon?

A fórum tagjainak névsora bizalmas, így természetesen a te adataidat is bizalmasan kezeljük majd.

Külföldiek is rendelhetnek?

Igen, a fórum a világ bármely tájáról elérhető, a fizetés paypalon lehetséges, külföldre ugyanúgy számlát küldünk, mint belföldre.

Mi van, ha nem tetszik?

Fenntartom a lehetőségét, hogy ez akár még elő is fordulhat, bár külön szekció van a fórumban a javaslatoknak, véleményeknek, tehát ha valami nem tetszik, javítunk rajta, de ha valaki ki szeretne lépni, akkor kiléphet, az időarányosan fennmaradó tagsági díjat visszafizetjük 15 napon belül. (A már felhasznált bónuszokat természetesen megtarthatod, a még fel nem használt bónuszokat kilépés után nem áll módunkban aktiválni - gondolok itt a 10 000 forintos ajándékutalványra.)

Nincs próbahónap?

Sokat gondolkodtam ezen, úgy terveztem, létrehozok majd egy kirakat részleget, ahol bárki hozzászólhat, amibe bárki beleolvashat vendégként is, de letettem erről. Pont arról szól a fórum, hogy magunk között legyünk. Ezért senki nem láthat bele egyetlen témába sem, a kirakat témák egyébként is erőltetettek szoktak lenni.

Mit veszíthetsz ha nem jelentkezel?

Ha csak a saját példámból indulok ki, akkor akár a vállalkozásodat is elveszítheted. Támogató közeg nélkül egy idő után óhatatlanul feladjuk a harcot. A női vállalkozók számára pedig kiemelten fontos a támogató közeg, sokkal fontosabb, mint a férfi vállalkozók számára. Nemrégiben volt alkalmam olyan nőkkel beszélni, akik már VOLTAK vállalkozók, de újra visszamentek alkalmazottnak, vagy munkanélkülinek. Mert nem tudták kezelni a konfliktusokat, nem tudták megtalálni az egyensúlyt a vállalkozás és a magánélet között, illetve a vállalkozás fejlődési szakaszait sem ismerték fel, és visszamenekültek a biztosnak hitt életbe. Megértem őket. Ez tipikus. Férfiaknál is.

Ugyanakkor, mi nők, legyünk okosabbak: a támogató közeget ne ott keressük, ahol nem tudják biztosítani - családtagok, kamarák, ciliv szervezetek  -, hanem ott, ahol eleve minden erről szól: vállalkozónői fórum.

Gyere a fórumra!

Tudom, milyen a sötétben botorkálni egyedül. Tudom, mert megtapasztaltam. Gyere velünk: kérdezhetsz, válaszolhatsz, fejlődhetsz, érlelhetsz, új dolgokat próbálhatsz ki, amibe a többiek tapasztalatával felvértezve vághatsz bele, és ami a legfontosabb: sosem leszel többé egyedül!

A megrendelés után megkapod a fizetéshez szükséges instrukciókat, e-mailben. Fizetni 8 napon belül kell, átutalással vagy paypal-on (vagy banki készpénzbefizetéssel). A fórumra a pénz megérkezése után azonnal regisztrálhatsz, utána perceken belül aktívvá válik a tagságod. Az ajándékokat a pénz beérkezése után kapod meg, az ajándékutalványt postán küldjük, a számlával együtt.

E-mailben meg fogod kapni a tagságod lejártának időpontját is, és a soron következő fizetési határidőt, de majd aktuálisan úgyis figyelmeztetünk e-mailben - mindenképpen olyan e-mail címet adj meg, amit rendszeresen használsz.

Megrendelés

Töltsd ki az alábbi űrlapot, ha 1 évre szeretnél előfizetni, és szeretnéd megkapni az 1 éves elpfizetéshez mellékelt ajándékainkat. Figyelj az e-mail címed helyességére (freemail-esek, indamail-esek és citromail-esek figyeljék a levélszemét mappát is a visszaigazoló levelet várva!)

A számlát postán küldjük, a pénz beérkezése után!


NE FELEDD! EZ A LEHETŐSÉG CSAK 2010. FEBRUÁR 1-IG ÉRVÉNYES, UTÁNA BEZÁRJA A JELENTKEZÉS KAPUIT A FÓRUM, LEGKÖZELEBB ŐSSZEL NYITUNK ÚJRA!

Ez a megrendelés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, amelyre az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseirõl szóló 2001. évi CVIII. törvény 5. és 6. §-ában foglaltak az irányadóak. A szerződés a távollevők között kötött szerződésekről szóló 1999. (II.5.) Kormányrendelet hatálya alá tartozik, amely szerint elektronikus megrendelés esetén a megrendelő 8 napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől.

Várunk szeretettel a fórumon!
Vidi Rita