Szerencsém volt, mert amikor elkezdtem a zenebölcsis foglalkozásaimat, még nem volt ilyen nagy divat, és alig-alig hallottak erről az emberek. Kíváncsian jöttek az emberek, és sikerült őket megragadnom annyira, hogy hozták magukkal a többieket, és a mai napig is fel-felbukkannak “régiek” egy-egy “új gyerekkel”. Mára már ismernek, egymásnak ajánlanak a játszótéren (hiába, ma is ez a legmegbízhatóbb reklám), így nem kell félnem a konkurrenciától sem, hiszen referenciaként városonként egy lakótelepnyi anyuka ajánlása szolgál.
Én nem bántam meg, nincs főnököm, szakmailag a magam ura vagyok, lehetek beteg, a gyerekeimmel tölthetek annyi időt, amennyire szükségük van, igaz, sosem leszek milliomos, de nem is akarok. Ha annyit megkeresek vele mint az alapszakmámmal (ami nem túl nehéz, gondolván a pedagógus-fizetésekre), akkor már rendben van a világ. Nem kell kezelhetetlen gyerekekkel és (főleg) felnőttekkel vesződnöm, nem kell attól tartanom, hogy az elégedetlen szülők megvárnak a sarkon hazafelé menet, nincs számomra érdektelen továbbképzés (kötelezően, a szabad időmből a saját pénzemen).

Nekem minden tekintetben megfelel ez az állapot (na jó, bevallom, a havi járulékoknak nem örülök annyira…)

“..én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé…”

Majd kiderül!

Másrészt a túlképzettségem miatt nem tudtam volna megfelelő helyet találni, mert a kicsi körüli teendők az én feladatom lett volna.

Harmadrészt meg tele az agyam ötletekkel, gondolatokkal Lehet ezt nem megosztani?:)))

Negyedrészt: még mindig szeretek tanulni, tanítani.

Szerintem ez elegendő indok.

Viszont rá kell jönnöm a helyes lépésekre, mert rossz példát kaptam.

Szerintem a nőknek azért nehezebb észrevenni és élni a lehetőségeikkel, mert a kötelességek teljesítésére vagyunk programozva. Olyan dolgokat kell megtenni, ami ha te nem teszel meg, senki más nem fogja. (“If you don’t do it, nobody else will.”) Tehát a mi dolgunk a káosz megfékezése, a rend megőrzése. Ha nem őrzi a nő a tüzet otthon, senki más nem fogja… Ciki.. Ezért is félünk rábízni a tennivalókat másokra, alvállalkozókra… Félünk hibázni, mert azt hisszük, hogy az végzetes.

A pasik pedig sűrűbben foglalkozhatnak lehetőséget rejtő dolgokkal, ami versenyhelyzetbe hozza őket, mert “ha te nem teszed meg, majd valaki más megteszi”. (If you don’t do it, somebody else will.”) Tehát az ő dolguk a lehetőségek felismerése és kihasználása a létfenntartáshoz. Ha nem lövi le a vadat, majd valaki más megteszi.Ciki.. Ha mégis lelövi más, vagy esetleg elvéti a lövést, azaz hibázik, akkor megy, és keres másik vadat, vagy hajtókat szervez az eredményesebb vadászathoz.

Tehát szerintem a nők akkor lehetnek sikeres vállalkozók, ha otthon minden rendben van, tehát vagy szupernő vagy, vagy pedig segítenek otthon.
A vállalkozásban előre is kell gondolkozni, mint a sakkban, nem pedig csak tenni ami jön, mint az alkalmazottak a postázóban, vagy a háziasszonyok. A gondolkozás az egyik legnehezebb munka, és nagyon kevesen művelik jól.
Egyszer helyettesítenem kellett a titkárnőnket, nagyon kemény meló. Nem kellett sokat gondolkozni, viszont figyelni és dolgozni annál többet.

Én kevesebbet szeretnék dolgozni, és többet gondolkozni, tervezni, szervezni, dolgoztatni és aratni. Az első években viszont keményen kell dolgoznom, tudom, mert nincs sok forgótőkém és mivel időmilliomos sem vagyok, meg kell tervezni, hogy hogy is legyenek beindítva azok a fogaskerekek a gépezetemben, hogy aztán akár egy évre is magára hagyhassam úgy, hogy utána joban működjön, mint amikor én is ott voltam (ahogy Kiyosaki is megírta).

És itt (elvileg) nincs meghatározva a jövedelmem felső határa. Igaz az alsó sem De ez a kihívás – mindent nekem kell megteremteni! Aki szeret kényelmes “befőtt” lenni, ne legyen vállalkozó, mert rosszul fogja magát érezni a bőrében. Mindenki másban találja meg a boldogságot…