HősNők vállalkozói klub Vidi Ritával

Téged mi hajt? (3)

Posted by vidirita under Sikersztorik, Vállalkozás

Nagyon sokszor kérdezik azt tőlem azok, akik egy ideje már figyelik az oldalaimat, a munkáimat, hogy: Honnan van ennyi energiád, időd, akaratod? Mi hajt előre?

Néha – aktuális lelkiállapotomnak megfelelően – magam sem értem. Néha pedig konkrét válaszom van: egyszerűen imádom ezt csinálni. Vannak időszakok, amikor kevésbé, és olyankor imádok MÁST csinálni, de úgy összességében el sem tudom képzelni, hogy ne ezt csináljam…

Végül is: mi hajtja az anyát, aki hajnali kettőkor is egy pillanat alatt kiugrik az ágyból, mikor felsír a gyermeke?
Mi hajtja az orvost, aki az ezredik betegnél is ugyanolyan elhivatottsággal közelít a páciense felé, mint a pályája elején?
Mi hajtja a GreenPeace aktivistát, hogy napokra képes odaláncolni magát egy bálnavadász hajóhoz?

Mi hajt téged, hogy már megint ezt az oldalt olvasod?

A válasz: a hosszú távú “befektetés”, a hosszú távú eredmény ígérete. Az, hogy minden, amit teszünk, csak úgy egyszerűen jót tesz.
Jót tesz a babának, ha az anyja ott-terem mellette éjjel is. Jót tesz a betegnek, ha nem futószalagon érkező félkészterméknek tekintik. Jót tesz a világnak, ha akár csak egyetlen bálna megölését is megakadályozza egy elő lánc.

De ennél még több van a háttérben: jót tesz nekünk is.
Jót tesz nekem, ha éjjel is anyaként óvom-védem a gyerekemet, mert az anyai ösztöneimnek botorság lenne ellentmondani…
Jót tesz nekem, ha a betegeim nem félnek tőlem (miattam), hanem szeretnek…
Jót tesz nekem, ha olyan óriási jelentőségű dolgokban veszek részt, mint a bálnák kihalásának megakadályozása…

Felesleges tovább sorolnom, igaz?

Minden, ami minket hajt, nem közelíthető meg a pénz oldaláról. Nem a pénz miatt kelek fel délelőtt 10 helyett már reggel 6-kor. Nem a több pénz ígérete miatt csevegek az ügyfeleimmel immár a facebook-on is.
Nem számít a pénz semmit akkor, mikor felkérnek egy előadásra, mert érdemesnek tartanak rá…

Mindennél többet számít az, hogy értelemmel és tartalommal van telve az életem. Teljesen mindegy, hogy most nőknek adok tanácsokat, és mindegy, hogy néhány éve még számítógép felhasználókat oktattam – egyébként most is, folyamatosan, csak éppen automatizálva. Szeretem ezt csinálni. Jól érzem magam ebben a szerepben és ezekben a szituációkban. Mindig adott a továbbfejlődés lehetősége. Erről szól a vállalkozásom. Nem a befektetésről, nem a tőkéről, nem a társulásról, nem az értékesítésről. Sokkal inkább az értelemről és a hasznos tartalomról.

És akkor most olvasd el ezt úgy, hogy újra elolvasod ezt a szöveget, és behelyettesíted magadat. Mert a te vállalkozásod is erről szól(hat).

Viszont van egy érdekes szempont, amit érdemes figyelembe venni: ha nincs összehasonlítási alapod, csak magadból indulhatsz ki, akkor nem lehetsz tudatában annak, hogy micsoda óriási sikertörténet a te vállalkozásod.
Ha én nem látnám, hogy mások hogyan csinálnák, akkor lenne egy valamilyen iszonyúan szubjektív énképem, aztán az vagy megfelelne a valóságnak, vagy nem. (Nyilván a saját valóságérzékelésemnek megfelelne ez a szubjektív vélemény, csak akkor azt nem lehetne tudni, hogy ez mennyiben reális, és mennyiben releváns a külvilággal…)
Viszont, ha tudom magamat és a tevékenységemet más, hozzám hasonló vállalkozókhoz hasonlítani, akkor máris objektívebb a kép, de ha még megkérdezek erről másokat is, akkor meg aztán pláne!

Néha szükség lehet külső forrásból érkező húzóerőre, motivációra. Egy jó szóra. Egy dicséretre. Akár egy kérdésre, ami arra utal, hogy bennünket tartanak a téma szakértőjének. Egy megértő hallgatásra. Egy közös gondolkodásra másokkal.

Ezért hívlak a fórumra: hogy kapj egy plusz lökést, amikor arra van szükséged. Hogy megkapd a kellő visszaigazolást, amikor arra van szükséged. Hogy tudj egy jót beszélgetni, amikor arra van szükséged.
Mert minden, amit szeretünk megtenni, az csak úgy egyszerűen jót tesz.

Már csak ma és holnap lehet jelentkezni a fórumra, ne maradj le, csapj le az ajándékokra!>>

Vállalkozás, unos-untalan? (4)

Posted by vidirita under Vállalkozás

A TED-en ismerkedni kell. Nekem, mint kvázi magányos, jórészt online vállalkozónak, mikor társaságba megyek, közvetlenül is figyelmet kell szentelnem arra, hogy ne a szemlélődésből akarjak töltekezni, hanem aktivizáljam magam, mint beszélgetőpartner is. (Ugyanis az a fajta viselkedés, amit én képes vagyok néha művelni, azt a szakirodalom az “elvan mint a befőtt” címszó alatt tárgyalja.)

Szóval, a TED-en a jelszó: ismerkedjünk! Oké! De előbb együnk! (Volt az én jelszavam:)). A TED-é győzött, ugyanis étkezés közben is ismerkedés folyt. Egy szimpatikus fialatember megkérdezte, hogy mivel foglalkozom, mi a munkám. Sunyin vigyorogtam, mert már régóta készültem ezt kimondani: azt csinálom, amit szeretek, úgyhogy nem mondanám ezt munkának, sokkal inkább a hobbim, de még inkább a küldetésem az, ami engem foglalkoztat: a HősNők.hu.

Ennek mindenki nagyon örült az asztalnál. Aztán odaért Vida Ági is, tőle is megkérdezték ugyanezt, és Ági szinte ugyanezt válaszolta: a hobbim a munkám!

A nők – felmérések szerint – szeretnek a hobbijukra alapozni mellékes megélhetési forrást, de akár még főállású vállalkozást is. Annak idején, mikor még a gyerek körüli ugrabugra töltötte ki a napjaimat, mindig irigykedve csodáltam azokat, akik létrehoztak valamilyen hasznos terméket – pl. kisbabák nevével hímzett polártakarókat – és aztán eladták a boltokba, a vaterán, vagy csak úgy közvetlenül az anyukáknak, fórumokon (akár előre megrendelésre!).

Fantasztikus!
De lehet ezt óriási volumenben is hobbiként szeretni?
Ha a polártakarós terméknél maradunk: szeretettel elkészíteni valamit, közvetlenül átadni a vevőnek óriási öröm! Maga az alkotás! De ráállni a sorozatgyártásba, nagytételben létrehozni, nagykereskedőként értékesíteni már egészen más készségeket és kompetenciákat kíván.

Vajon fel vannak erre készülve a vállalkozónők? Hogy a hobbiból pénzteremtés átcsaphat hirtelen nagyüzemi keretek közé, és az már minden, csak nem hobbi?

Még emlékszem életem első – legizgalmasabb – számlakiállítására. Reszkető kézzel írtam a számlát, hússzor ellenőriztem. Ma már unom természetesen . Minden elveszíti a varázsát egy idő után, még a legcsodálatosabb tevékenységek is, ha átkerülnek a “gyakori és kötelező” kategóriába. Néha pókerezni sincs kedvem, pedig abban még rengeteg fejlődnivaló áll előttem, és emiatt folyamatosan kell tréningeznem, tehát ha azzal foglalkozom, az nemcsak szórakozás, kikapcsolódás, szellemi kihívás, hanem fejlődés is egyben.

De ha jól belegondolunk, minden úgy van, mint a pókerben.
A vállalkozónők egyik legnagyobb kihívása a pénzügyek és a támogatottság hiánya mellett, hogy nincs elég idejük.. Úgy globálisan semmire nincs elég idő. De minden, amivel foglalkozunk, egy bizonyos idő eltelte és egy bizonyos gyakorlottság után, rutinná válik. Jó hír tehát, hogy minden, ami most sokáig tart, ahogy múlnak a hetek-hónapok, egyre kevesebb ideig fog tartani (így a ráfordítandó költség is egyre csökken!).

De ezzel elveszíti a varázsát is, ez tény. Mindig újabb és újabb területekre kell eveznünk ahhoz, hogy minden napunk legalább olyan izgalmas legyen 5 év után is, mint a vállalkozásunk alapítása előtt, illetve a kezdés utáni 1-2 hónapban.

Érezted már belefásultnak, unottnak magad azzal kapcsolatban, amivel a pénzt keresed?
Alkalmazottaknak rossz hír: ezen nem nagyon tudsz változtatni, csak ha óriási változásokra szánod magad.
Vállalkozóknak jó hír: ezen bármikor tudsz változtatni, akár csak pici módosításokkal is óriási eredményeket lehet elérni.

Nos, ezért szeretek én vállalkozó lenni. Mióta cégem van, még soha, egyetlen napot sem unatkoztam, és soha, egyszer sem untam azt, amit csinálok, és azt sem, AMIÉRT csinálom. Mert inkább ez utóbbi a lényeg, nem igaz? .

Február 1-ig várjuk még jelentkezésedet a vállalkozónői fórumra, és várnak még az ajándékok is! Nézd meg, mik ezek!>>

Kockázat nélkül nincs győzelem?

Posted by vidirita under Vállalkozás

(Kockázat nélkül nincs győzelem – A híres Witwicky mottó. Mi? Hogy nem ismered a Transformers filmből ezt a mottót? Akkor neked biztosan nincs 3-10 év közti fiad )

Biztosan te is eljutottál már arra a következtetésre – saját példádból kiindulva -, hogy mi női vállalkozók, megpróbáljuk kerülni és kiiktatni a kockázatot. Sokáig elemzünk, minden lehetőséget számbaveszünk, és ha érzésünk szerint túl nagy arányban fenyeget a kudarc vagy a bukás esélye, akkor nem lépjük meg azt a bizonyos lépést. Nem kockáztatunk.

Igen ám, de mekkor az az “érzésünk szerint túl nagy arány?”. 30%? Mert ha a kudarc 30%-os esélye esetén azt mondjuk “köszi, ebből nem kérünk”, akkor mondhatjuk azt, hogy biztonsági játékosok vagyunk, és meg van hozzá minden jogunk, hogy azok legyünk!
De mi van akkor, ha a kockázat csak 2%, és ekkor mondunk nemet a lehetőségre?
Vagyis szinte biztos a siker, mi mégis elszalaszjuk, a túlzott biztonságkeresés miatt?

Az alacsony kockázatvállalási hajlandóságunk óriási gátja lehet a vállalkozásunk gyarapodásának. Mert nem lehet mindig biztonsági játékot játszani, ugyanis az állandó biztonság “csak” állandó szintet jelenthet. Lehet, hogy nem fog romlani a helyzet – egy válságos időben persze már ez is nagy előny -, de javulni, fejlődni, gyarapodni sem fog. Ráadásul, hiába agyalunk egy témán akár évekig, hiába gyűjtünk be minden információt, hogy ezzel csökkentsük a kockázatot, mi, egyedül, nem vagyunk képesek racionálisan jól dönteni – ha pedig túl sokat foglalkozunk a kérdéssel, akkor biztosan nem. A döntés helyességét csakis akkor támaszthatjuk alá bizonyítékokkal, és csakis akkor indulhatunk végre el valamilyen úton – bármilyenen -, ha valaki vagy valami segít dönteni.

A kockázat – súlyosságának – figyelembe nem vétele úgy tűnik egy külső, biztonsági-játékos szemlélő számára, mintha felelőtlen lenne az illető, kockázatot vállaló személy vagy vállalkozás. Holott a két dolog még csak össze sem függ. A kockázatvállalás az üzletben nem azt jelenti, hogy felelőtlenek vagyunk, hanem azt jelenti, hogy vállaljuk a felelősséget akár a rossz döntésünk végkimeneteléért is, és képesek vagyunk tanulni a rossz döntésekből, és nem indulunk azonnal a Dunának, ha kiderül, hogy hibáztunk.

Te miben vagy biztonsági játékos?
Mi az a területe a vállalkozásodnak, amiben félsz új utakra lépni, új lehetőségekkel élni?
Mi az, amivel kapcsolatban sokat-sokat-sokat agyalsz, morfondírozol, tervezel, elvetsz, aztán újra tervezel?

Egy példa a saját vállalkozásomból: nemrégiben kezembe akadt egy olyan írásom, ami 2 évvel ezelőtt született, és már akkor arról írtam, hogy nagyon szükségét érzem már, hogy legyen asszisztensem. Megdöbbentem: már 2 éve, hogy nem mertem kockáztatni. Persze, hiszen hiába megy az üzlet, a felelősséget egy másik ember megélhetéséért még nem voltam képes felvállalni. Még úgy sem, hogy eleve kizártam az alkalmazott felvételét rendes munkaszerződéssel, és kizárólag az alvállalkozói tevékenykedést céloztam meg az asszisztensem számára.

Eltelt két év úgy, hogy félkarú óriás voltam. Tavaly ősszel már fizikailag is éreztem a segítség hiányát. Már elkészítettem a toborzó szövegemet, a listát, hogy milyen munkákat tudodk kiszervezni, és milyen módon kérem számon, hogyan felügyelem. Minden kész volt, csak az utolsó lépés nem: a meghirdetés, a valódi keresés elindítása.

Az az érdekes, hogy nap mint nap nem éreztem azt, hogy egyedül kevés vagyok. De ha elővettem a hónapokkal előre megírt terveimet, és visszanéztem mindazt, amit NEM VOLTAM KÉPES kivitelezni, akkor szinte görcsbe rándult a gyomrom. Tudom, mire vagyok képes egyedül. És az már kevés.

Úgyhogy idén új vizekre eveztem. Néhány héttel ezelőtt úgy adódott – naná, még mindig nem én kerestem!!! -, hogy lett segítségem, és bátran kijelenthetem azt, hogy óriási lépést tettem meg előre. Azóta sokat gondolkodtam azon, hogy ha mondjuk két évvel ezelőtt teszem meg ezt a lépést, akkor vajon ma hol tartanánk? De hiába agyalok ezen a kérdésen, mert tudom, két éve nem lettem volna képes megtenni ezt a lépést, egyszerűen gondolkodásmódban és felelősségvállalásban még nem voltam azon a szinten. Én pedig nem szeretek túl nagy akadályokat megugrani. Mondhatjuk azt, hogy biztonsági játékos vagyok – későn érő típusnak is szoktam magam titulálni -, attól függetlenül török felfelé, mint a talajvíz. (Anyám mondása )

Természetesen vannak olyan területek, amik nem okoznak ennyi fejtörést, hanem egyszerűen csak megteszem az első lépést, aztán majd lesz valahogy…

A kockázatot azzal is csökkenthetjük, ha hozzánk hasonló érdeklődésűek véleményét kérjük ki a témában, és kibeszéljük a minket nyomasztó gondolatokat. A fórumon erről is szó van, gyere, csatlakozz!>>

Te hogyan gondolkodsz erről?
Miben vagy igazi biztonsági játékos, és miben nem?
Nagyon kíváncsi vagyok a te sztoridra, oszd meg velünk kérlek!
Szerinted kockázat nélkül létezik győzelem? Írd meg a hozzászólások között!