HősNők vállalkozói klub Vidi Ritával

Fáj már annyira, mintha tőrt döfnének a hasadba?

Posted by vidirita under Vállalkozás

Hajnali két óra. Bekopogok anyámék szobájába, anyu még tévézik. Néz rám csodálkozó szemekkel, hiszen teljes menetfelszerelésben vagyok: nagy pulóver, cicanadrág, térdig érő csizma – hiába, hogy március van, szakad a hó -, és nagykabát.

-          Anyu, megyek szülni! – suttogom sugárzó arccal.

Kicsi lányom – akiről akkor még fogalmam sincs, hogy milyen nemű – elérkezettnek látta az időt, hogy pontosan a kiírás napján megszülessen.

Vállalkozás, unos-untalan? (4)

Posted by vidirita under Vállalkozás

A TED-en ismerkedni kell. Nekem, mint kvázi magányos, jórészt online vállalkozónak, mikor társaságba megyek, közvetlenül is figyelmet kell szentelnem arra, hogy ne a szemlélődésből akarjak töltekezni, hanem aktivizáljam magam, mint beszélgetőpartner is. (Ugyanis az a fajta viselkedés, amit én képes vagyok néha művelni, azt a szakirodalom az “elvan mint a befőtt” címszó alatt tárgyalja.)

Szóval, a TED-en a jelszó: ismerkedjünk! Oké! De előbb együnk! (Volt az én jelszavam:)). A TED-é győzött, ugyanis étkezés közben is ismerkedés folyt. Egy szimpatikus fialatember megkérdezte, hogy mivel foglalkozom, mi a munkám. Sunyin vigyorogtam, mert már régóta készültem ezt kimondani: azt csinálom, amit szeretek, úgyhogy nem mondanám ezt munkának, sokkal inkább a hobbim, de még inkább a küldetésem az, ami engem foglalkoztat: a HősNők.hu.

Ennek mindenki nagyon örült az asztalnál. Aztán odaért Vida Ági is, tőle is megkérdezték ugyanezt, és Ági szinte ugyanezt válaszolta: a hobbim a munkám!

A nők – felmérések szerint – szeretnek a hobbijukra alapozni mellékes megélhetési forrást, de akár még főállású vállalkozást is. Annak idején, mikor még a gyerek körüli ugrabugra töltötte ki a napjaimat, mindig irigykedve csodáltam azokat, akik létrehoztak valamilyen hasznos terméket – pl. kisbabák nevével hímzett polártakarókat – és aztán eladták a boltokba, a vaterán, vagy csak úgy közvetlenül az anyukáknak, fórumokon (akár előre megrendelésre!).

Fantasztikus!
De lehet ezt óriási volumenben is hobbiként szeretni?
Ha a polártakarós terméknél maradunk: szeretettel elkészíteni valamit, közvetlenül átadni a vevőnek óriási öröm! Maga az alkotás! De ráállni a sorozatgyártásba, nagytételben létrehozni, nagykereskedőként értékesíteni már egészen más készségeket és kompetenciákat kíván.

Vajon fel vannak erre készülve a vállalkozónők? Hogy a hobbiból pénzteremtés átcsaphat hirtelen nagyüzemi keretek közé, és az már minden, csak nem hobbi?

Még emlékszem életem első – legizgalmasabb – számlakiállítására. Reszkető kézzel írtam a számlát, hússzor ellenőriztem. Ma már unom természetesen . Minden elveszíti a varázsát egy idő után, még a legcsodálatosabb tevékenységek is, ha átkerülnek a “gyakori és kötelező” kategóriába. Néha pókerezni sincs kedvem, pedig abban még rengeteg fejlődnivaló áll előttem, és emiatt folyamatosan kell tréningeznem, tehát ha azzal foglalkozom, az nemcsak szórakozás, kikapcsolódás, szellemi kihívás, hanem fejlődés is egyben.

De ha jól belegondolunk, minden úgy van, mint a pókerben.
A vállalkozónők egyik legnagyobb kihívása a pénzügyek és a támogatottság hiánya mellett, hogy nincs elég idejük.. Úgy globálisan semmire nincs elég idő. De minden, amivel foglalkozunk, egy bizonyos idő eltelte és egy bizonyos gyakorlottság után, rutinná válik. Jó hír tehát, hogy minden, ami most sokáig tart, ahogy múlnak a hetek-hónapok, egyre kevesebb ideig fog tartani (így a ráfordítandó költség is egyre csökken!).

De ezzel elveszíti a varázsát is, ez tény. Mindig újabb és újabb területekre kell eveznünk ahhoz, hogy minden napunk legalább olyan izgalmas legyen 5 év után is, mint a vállalkozásunk alapítása előtt, illetve a kezdés utáni 1-2 hónapban.

Érezted már belefásultnak, unottnak magad azzal kapcsolatban, amivel a pénzt keresed?
Alkalmazottaknak rossz hír: ezen nem nagyon tudsz változtatni, csak ha óriási változásokra szánod magad.
Vállalkozóknak jó hír: ezen bármikor tudsz változtatni, akár csak pici módosításokkal is óriási eredményeket lehet elérni.

Nos, ezért szeretek én vállalkozó lenni. Mióta cégem van, még soha, egyetlen napot sem unatkoztam, és soha, egyszer sem untam azt, amit csinálok, és azt sem, AMIÉRT csinálom. Mert inkább ez utóbbi a lényeg, nem igaz? .

Február 1-ig várjuk még jelentkezésedet a vállalkozónői fórumra, és várnak még az ajándékok is! Nézd meg, mik ezek!>>

Kockázat nélkül nincs győzelem?

Posted by vidirita under Vállalkozás

(Kockázat nélkül nincs győzelem – A híres Witwicky mottó. Mi? Hogy nem ismered a Transformers filmből ezt a mottót? Akkor neked biztosan nincs 3-10 év közti fiad )

Biztosan te is eljutottál már arra a következtetésre – saját példádból kiindulva -, hogy mi női vállalkozók, megpróbáljuk kerülni és kiiktatni a kockázatot. Sokáig elemzünk, minden lehetőséget számbaveszünk, és ha érzésünk szerint túl nagy arányban fenyeget a kudarc vagy a bukás esélye, akkor nem lépjük meg azt a bizonyos lépést. Nem kockáztatunk.

Igen ám, de mekkor az az “érzésünk szerint túl nagy arány?”. 30%? Mert ha a kudarc 30%-os esélye esetén azt mondjuk “köszi, ebből nem kérünk”, akkor mondhatjuk azt, hogy biztonsági játékosok vagyunk, és meg van hozzá minden jogunk, hogy azok legyünk!
De mi van akkor, ha a kockázat csak 2%, és ekkor mondunk nemet a lehetőségre?
Vagyis szinte biztos a siker, mi mégis elszalaszjuk, a túlzott biztonságkeresés miatt?

Az alacsony kockázatvállalási hajlandóságunk óriási gátja lehet a vállalkozásunk gyarapodásának. Mert nem lehet mindig biztonsági játékot játszani, ugyanis az állandó biztonság “csak” állandó szintet jelenthet. Lehet, hogy nem fog romlani a helyzet – egy válságos időben persze már ez is nagy előny -, de javulni, fejlődni, gyarapodni sem fog. Ráadásul, hiába agyalunk egy témán akár évekig, hiába gyűjtünk be minden információt, hogy ezzel csökkentsük a kockázatot, mi, egyedül, nem vagyunk képesek racionálisan jól dönteni – ha pedig túl sokat foglalkozunk a kérdéssel, akkor biztosan nem. A döntés helyességét csakis akkor támaszthatjuk alá bizonyítékokkal, és csakis akkor indulhatunk végre el valamilyen úton – bármilyenen -, ha valaki vagy valami segít dönteni.

A kockázat – súlyosságának – figyelembe nem vétele úgy tűnik egy külső, biztonsági-játékos szemlélő számára, mintha felelőtlen lenne az illető, kockázatot vállaló személy vagy vállalkozás. Holott a két dolog még csak össze sem függ. A kockázatvállalás az üzletben nem azt jelenti, hogy felelőtlenek vagyunk, hanem azt jelenti, hogy vállaljuk a felelősséget akár a rossz döntésünk végkimeneteléért is, és képesek vagyunk tanulni a rossz döntésekből, és nem indulunk azonnal a Dunának, ha kiderül, hogy hibáztunk.

Te miben vagy biztonsági játékos?
Mi az a területe a vállalkozásodnak, amiben félsz új utakra lépni, új lehetőségekkel élni?
Mi az, amivel kapcsolatban sokat-sokat-sokat agyalsz, morfondírozol, tervezel, elvetsz, aztán újra tervezel?

Egy példa a saját vállalkozásomból: nemrégiben kezembe akadt egy olyan írásom, ami 2 évvel ezelőtt született, és már akkor arról írtam, hogy nagyon szükségét érzem már, hogy legyen asszisztensem. Megdöbbentem: már 2 éve, hogy nem mertem kockáztatni. Persze, hiszen hiába megy az üzlet, a felelősséget egy másik ember megélhetéséért még nem voltam képes felvállalni. Még úgy sem, hogy eleve kizártam az alkalmazott felvételét rendes munkaszerződéssel, és kizárólag az alvállalkozói tevékenykedést céloztam meg az asszisztensem számára.

Eltelt két év úgy, hogy félkarú óriás voltam. Tavaly ősszel már fizikailag is éreztem a segítség hiányát. Már elkészítettem a toborzó szövegemet, a listát, hogy milyen munkákat tudodk kiszervezni, és milyen módon kérem számon, hogyan felügyelem. Minden kész volt, csak az utolsó lépés nem: a meghirdetés, a valódi keresés elindítása.

Az az érdekes, hogy nap mint nap nem éreztem azt, hogy egyedül kevés vagyok. De ha elővettem a hónapokkal előre megírt terveimet, és visszanéztem mindazt, amit NEM VOLTAM KÉPES kivitelezni, akkor szinte görcsbe rándult a gyomrom. Tudom, mire vagyok képes egyedül. És az már kevés.

Úgyhogy idén új vizekre eveztem. Néhány héttel ezelőtt úgy adódott – naná, még mindig nem én kerestem!!! -, hogy lett segítségem, és bátran kijelenthetem azt, hogy óriási lépést tettem meg előre. Azóta sokat gondolkodtam azon, hogy ha mondjuk két évvel ezelőtt teszem meg ezt a lépést, akkor vajon ma hol tartanánk? De hiába agyalok ezen a kérdésen, mert tudom, két éve nem lettem volna képes megtenni ezt a lépést, egyszerűen gondolkodásmódban és felelősségvállalásban még nem voltam azon a szinten. Én pedig nem szeretek túl nagy akadályokat megugrani. Mondhatjuk azt, hogy biztonsági játékos vagyok – későn érő típusnak is szoktam magam titulálni -, attól függetlenül török felfelé, mint a talajvíz. (Anyám mondása )

Természetesen vannak olyan területek, amik nem okoznak ennyi fejtörést, hanem egyszerűen csak megteszem az első lépést, aztán majd lesz valahogy…

A kockázatot azzal is csökkenthetjük, ha hozzánk hasonló érdeklődésűek véleményét kérjük ki a témában, és kibeszéljük a minket nyomasztó gondolatokat. A fórumon erről is szó van, gyere, csatlakozz!>>

Te hogyan gondolkodsz erről?
Miben vagy igazi biztonsági játékos, és miben nem?
Nagyon kíváncsi vagyok a te sztoridra, oszd meg velünk kérlek!
Szerinted kockázat nélkül létezik győzelem? Írd meg a hozzászólások között!