Köszönöm a cikket, segít más megvilágításban látni a dolgokat!
Azt már magam is látom, hogy nem csupán jó szervezőkészség, hanem rengeteg türelem is szükséges ahhoz, hogy “kiszervezzük” a feladatokat, amelyekre nem jut idő, energia, kedv.
De, amikor van önfegyelmem figyelmeztetni magam, hogy ez valaki másnak mégiscsak erőfeszítés (igaz, pozitív értelemben), akkor azért én is hálásabb vagyok még az olyan munkáért is, amit esetleg nekem is újra el kell végeznem ahhoz, hogy látszata legyen.

A dolog másik fele: ahogy Gyöngyvér is írta, a kompetencia. Itt jön be a képbe ugyanis a jó “főnök” másik ismérve, a “megfelelő embert a megfelelő helyre” című történet. Most már a szüleim és anyósom is megszokta, hogy ha segíteni akarnak, akkor csak azt és annyit, amit és amennyit én mondok, kérek, “eltáncolok”, stb. Na, ebből persze az lett, hogy nagyobb részt most már rám marad minden, de nem gond: beosztottam az én időmet, sőt a családét is. Nagyobb gyerekeim már elég önállóak ahhoz, hogy letörölgessenek, kiporszívózzanak a saját, meg a húguk szobájában, kiürítsék a mosogatógépet, levigyék a szemetet, meglocsolják a virágokat, feltöltsék a párologtatókat, eltegyék a mosott ruhákat… Nem nagy dolgok, de ha összeadod, iszonyú sok időt spórolnak meg Neked, arról nem is beszélve, hogy ez is hozzátartozik az önállósodásukhoz, felnőtté válásukhoz. A nagylányom időnként már főz is, ami újabb felszabadult időt jelent nekem.

A másik időspóroló “technikám” a priorizálás. Nem egyenlő a halogatással! Listát írok, mi az, aminek feltétlenül meg kell lennie még aznap. A lista másik felén azok a teendők állnak, amik még akkor is jók, ha másnap, harmadnap intézem el. Így előbb-utóbb mindenre sor kerül, és marad idő a váratlanul becsúszó sürgős dolgoknak is (pl. ne adj Isten, beteg gyerekkel orvoshoz rohanni).

Szóval szerintem egy családos nőnek már nem női, hanem családi időgazdálkodásra van szüksége. De a lényeg, hogy a családi időgazdálkodást mindenképpen a nő irányítsa.

Üdv:

Csilla

Csodálatosan megfogtad a kérdést. Gratulálok.

De jó lenne, ha a magyar nők 1% lenne csak Hamupipőke. Persze itt nem arra gondolok, hogy állandóan “robotolnának”, hanem az időbeosztásukra. Mindig arra várnak, hogy valaki megmondja, hogy mit csináljanak. Aztán majd ők eldöntik, hogy miért nem csinálják. Elképedve olvasom a női oldalakat, chat szövegeket, v. Dr. Mészáros Ádám jogász oldalán feltett kérdésekre a válaszokat. Tényleg ilyen lusták vagy sötétek vagyunk?

Ide kívánkozik egy vicc.

Megüresedik egy vállalat igazgatói szék. Igazgatót keresnek, de nem tudják eldönteni, hogy ki legyen az utód. Megállapodnak, hogy három feladatot kell megoldania az új igazgatónak.

1. Meg kell enni egy tányér mákostésztát.
2. Kikell mosnia egy pár zoknit.
3. Elkell “intéznie” egy nőt.
Minderre kap 5 percet. Igazgatói várományosok: a főmérnök, a művezető, és a cigány.
Bemegy a főmérnök. Öt perc múlva rázörögnek. Lejárt az idő, lássuk mivel végeztél? Elintézte a nőt.
Művezető. Megette a mákostésztát, és elkezdte kimosni a zoknit.
Cigány. 3 perc múlva zörög, hogy engedjék ki. Készen van minden? Kérdezik. Igen. Hogy csináltad? Egyszerű, beosztás kérdése az egész. Lehajoltattam a nőt, eléje tettem egy lavór vizet, rátettem a hátára a mákostésztát. Amíg ő kimosta a zoknit, én elintéztem hátulról, és megettem közben a mákostésztát.