-          Anyu, megyek szülni! – suttogom sugárzó arccal.

Kicsi lányom – akiről akkor még fogalmam sincs, hogy milyen nemű – elérkezettnek látta az időt, hogy pontosan a kiírás napján megszülessen.

1993. március 4-e, hajnali két óra van.

Anyu kipattan az ágyból, jön, sürgölődik, kérdezget, örül nagyon.

-          Menjetek, reggel felhívom a kórházat, aztán délután megyünk!

Már indulnék, amikor még megkérdezi:

-          Fáj már annyira, mintha tőrt döftek volna alul a hasadba, és azt forgatnák?

-          Anyúúú! Ne mondj már ilyeneket! Alig érzek valamit, csak feszít, de azt 5 percenként.

-          Jól van, na, lehet, hogy neked nem is fog annyira fájni! Remélem is, hogy nem fog!

Puszi-puszi, irány a kispolski, zötyögés be a kórházba.

Reggel 6 órakor hirtelen megtudtam, miről beszélt anyám: spontán elfolyt a magzatvíz, és onnantól kezdve két kardot éreztem a hasamban, és igen, forgatták is.

Hirtelen rájöttem, hogy fogalmam sem volt a szülés fájdalmasságáról, és az elhagyatottság érzéstől (akkoriban még csak kiváltságosak szülhettek apával együtt.. Aznap senki sem volt ilyen kiváltságos, ahhoz ugyanis minimum a kórházigazgató rokonának kellett volna lenni.)

Néha sírtam volna a fájdalomtól, de nem kaptam levegőt, így aztán sírni sem tudtam. Mikor meg épp nem fájt, akkor meg nem volt okom sírni. Olyankor csak simogattam a pocakomat, és gondolatban arra buzdítottam a kicsikémet, hogy siessen kifelé.

Margaréta aznap reggel negyed 10-kor született, nagyon gyorsan, nagyon könnyen, az orvosi előjelzések ellenére. Ugyanis azt mondták, hogy aznap még nem lesz baba: kistatisztikázták, hogy első gyerek, alig fáj, alig tágul, ráérünk.

Margaréta másképp gondolta. A pokoli, kardforgatós fájdalmak azt eredményezték, hogy 9 óra 15-kor már a hasamon pihent és nagyon csúnyán nézett rám. Az egész szülészet ott örvendezett, hogy micsoda ügyes baba – kibújt, és végignézett mindenkin. Nem sírt, csak nézelődött. Aztán mikor hozzáértem, akkor sírt. Na, gondoltam, jól kezdődik .

Engem is dicsértek, hogy micsoda ügyes anyuka vagyok, hogy ilyen gyorsan megszültem. Mindenki nagyon örült.

Azt éreztem, hogy a világon bármire képes lennék, és soha többé nem jutott eszembe a kardforgatós fájdalom.

Csak most.

Ugyanis azon méláztam, hogy vajon, mikor vállalkozásba kezdünk, tudatában vagyunk annak, hogy bizonyos dolgok nagyon fognak fájni? Annyira, mintha tőrt döfnének belénk, és azt forgatnák?

-  A vevők hiánya

-  A kevés bevétel

-  A konkurenciaharc

-  Az örökös, soha véget nem érő munka

-  A kilátástalanság

-  A válság

-  A „most akkor merre menjünk tovább?” probléma

-  A szétszakadás érzése – mikor egyszerre 8 féle dologgal foglalkozunk

-  és így tovább…

Bármennyire is fura, ezt a fájdalmat úgy hívjuk, hogy MOTIVÁCIÓ.

Vannak olyan nők, akik szinte semmi fájdalmat nem éreznek a szülés közben, de lehet, hogy napokig elkínlódnak. Vannak, akiknek nagyon fáj, de pikk-pakk megszületik a baba – és vele az ANYA.

A vállalkozások is ilyenek. Amikor annak idején a könyvelőnk legyintett, hogy „á, két évig úgyis veszteségesek lesztek, mert MINDEN vállalkozás veszteséges az első években”, akkor csak néztem, hogy ezt ugye nem gondolja komolyan?

De tény és való, hiába keresel pénzt, eleinte még jóval több lehet a kiadásod, mint a bevételed, és nem szégyen az, hogy ha veszteséges a vállalkozás az első években. Majd mikor beáll egy normál ügymenetbe, akkor nyereséges lesz.

Amikor szültem, arra gondoltam, hogy hála az égnek, hogy nem tudtam erről a fájdalomról, mert akkor én tutira el sem megyek szülni (igen, kissé fura gondolatok, de hát szülés közben minden az ember lánya, csak nem racionális).

Amikor olyan napok vannak, hogy egyetlen megrendelés sem jön, vagy a boltot messzire kerülik a vevők, akkor néha eszembe jut, hogy jó is, hogy nem tudtam erről az érzésről, mert akkor bele sem kezdek. Hiába, hogy ezek a fájdalmak átmeneti ideig tartanak, és törvényszerűek, mégis pokolian rossz érzések. Okos ember ilyesmit szántszándékkal nem keres.

Aztán eszembe jut az, hogy tulajdonképpen ezeket tudtam. Tudja minden vállalkozó, hogy a vállalkozás nem egy örömmámor minden pillanatban. És tényszerű az is, hogy minden fájdalomnak vége szakad egyszer, és utána ott lesz a jól megérdemelt jutalom: vagy sok vevő, vagy sok bevétel, vagy csak úgy jó lesz minden. Ott lesz a gyerek, akit ezzel a fájdalommal hoztunk világra.

A fájdalom szükséges, a fájdalom kell. De azt is tudni kell, hogy milyen az, amikor a fájdalom, a kínlódás, a vajúdás már nem természetes, amikor már nem előre visz, hanem megrekeszt, és veszéllyel fenyeget.

Te tudod, mik ezek a veszélyek? Tudod, mik a veszély tünetei?

Vagy csak élsz egyik napról a másikra, és bízol abban, hogy majd minden jobb lesz?

Amire mindig felhívom a figyelmet, amikor csak tudom: néha kérdezz meg másokat, mit gondolnak a fájdalmadról. Szerintük normális? Szerintük veszélyes?

Ha anyám nem mondja előre – még ha oly’ sután is tette -, hogy a vajúdás mennyire tud fájni, szerintem ott ordítok az ápolókkal, mikor elönt az éles-szúrós érzés, amitől levegőt is alig bírtam venni. De anyám szavaiból tudtam, hogy ez a természetes.

Te kit kérdezel meg a vállalkozási fájdalmadról? Mert én a fórumtársaimat>>

Szerinted MI a vállalkozás?

Az, hogy saját munkahelyet teremtesz magadnak?

Az, hogy Te rendelkezel az időddel?

Az, hogy értéket teremtesz?

Az, hogy az ötletedet hónapokig dédelgeted, nevelgeted, mígnem sikeres leszel?

Az, hogy fejlődik a személyiséged?

Belegondoltál már abba, hogy a vállalkozás nem azt jelenti, hogy alkalmazotti jogviszony helyett most már a magad főnöke vagy, hanem a vállalkozás egy közgazdasági és gazdasági fogalom is egyben?

Most olvastam az Innováció és vállalkozás az elméletben és gyakorlatban című, Peter Drucker könyvben, hogy a vállalkozó szellem nem is az tulajdonképpen, amire mi asszociálunk. Vállalkozni nemcsak annyit tesz, hogy ügyesek vagyunk, és napi 16 órát dolgozunk az ötletünk és vállalkozás sikeréért, hanem vállalkozni leginkább annyit tesz, hogy rendszert építünk a káoszból.

Drucker szerint a francia közgazdász, Jean-Baptiste 1800-ban írt meghatározása a leghelytállóbb: A vállalkozó az, aki gazdasági erőforrásokat helyez át alacsonyabb termelékenységű területről magasabb termelékenységű és nagyobb hozamot ígérő területre.

Hogy ez mit jelent magyarul?

Azt, hogy ha valami nem működik jól – akár szerintünk, akár mások szerint – akkor onnan elvesszük az erőforrásokat – akár pénzt, akár embert, akár figyelmet, akár technológiát -, és áttesszük oda, ahol az erőforrás nagyobb hozamot termel.

Ez a szemlélet kapásból elveti a „van egy zseniális, új ötletem” szellemiséget.

Szinte az összes kezdő vállalkozó úgy indul neki a vállalkozásnak, hogy kipattan a fejéből az ötlet, majd azt dédelgeti, szeretgeti, és mindent megtesz annak érdekében, hogy az sikeres legyen. Akár még azt is elviseli, hogy rámegy a teljes élete.

Sokszor szokták emlegetni a pesszimista fórumokon, hogy magyarországon rengeteg zseniális feltaláló van, de ez a piszok magyar állam(sic!) nem támogatja a jó ötleteket, és szegény feltalálóknak vagy el kell adniuk az ötleteiket, vagy külföldön kell megvalósítaniuk. Micsoda borzalom!

Namármost, mindenki, aki osztja ezt a véleményt, az biztosan nem vállalkozó. Ugyanis az ötlet – a feltalált találmány – még kevés: azt emberi használatra alkalmassá kell tenni, üzletet kell rá építeni. Márpedig a feltalálók többsége nem üzletasszony, nem üzletember. Ők ötletelnek. Abból nagy pénzt, nagy üzletet csinálni nem lehet ötleteléssel, megvilágosodással, pepecseléssel. Nem bántani akarom a feltalálókat, de abban biztos vagyok: a feltaláló találjon fel, a vállalkozók pedig csináljanak belőle üzletet.

Számtalan olyan projekt futott örökre kátyúba, amit a feltaláló akart kivitelezni, és egy fikarcnyi feladatot sem engedett ki a kezéből. Ezek a találmányok most is sikkadnak valahol. Persze vannak ellenpéldák is, de ez nagyon ritka.

Tény és való: az ötlet az még semmi. Megcsinálni valamit, tökéletesíteni valamit, rendszerbe szervezni valamit, na, az már eredmény a javából.

Drucker a könyvében a vállalkozással együtt emlegeti az innovációt, mert innováció maga a vállalkozás. Szerinte – és őszintén megvallva, a gyakorlati tapasztalataim alapján osztanom kell a véleményét -, nem újat kell feltalálni, hanem akár a régi dolgokat kell új szemszögből megközelítve, jól összezavarni, és aztán hagyni, hogy a káoszból valami új süljön ki. Azok, akik biztosra szeretnek menni, vagy nem szeretik az átmeneti káoszt, a változást kivitelezhetik akár lépésről-lépésre is.

Ezt szokás úgy is emlegetni, hogy: csináld másképp, mint mások!

De ez még kevés. Másképp kell csinálni, akár ugyanazt, és aztán hagyni, hogy abból akár egy teljesen új dolog fejlődjön ki. Mint például a fémkonténer feltalálása. Semmi extra nincs abban, hogy nagy szállítókonténereket fémből készítenek, és ezeket teherautókon szállítják. De az igenis extra eredmény volt, hogy ezek a konténerek szabványosak, és ez által nagyon könnyű például egy hajót optimálisan megpakolni velük. A fémkonténerek és szabványosításuk megnégyszerezte a világkereskedelmet!

Egy időben és bizonyos területeken a hitel is efféle innovációnak hatott: Amerikában a farmerek hitelre vásárolhattak eszközöket, magokat. Ez a pénzügyi innováció tette lehetővé, hogy ne kelljen éveket várniuk a gazdaságuk belendítésére. Ebből is látszik, hogy olyasmit hitelre venni, amiből aztán nem lesz értékteremtés – autót, házat -, csak rombolja az innováció lehetőségét.

Azok a leginnovatívabb vállalkozások, amelyek a piac hirtelen változásaira képesek azonnal reagálni. Ehhez ugyebár nem ártana ismerni a piacot!

Az igazi vállalkozók az alábbiakat figyelik árgus szemekkel:

-          Váratlan kudarc vagy siker, vagy egyéb események

-          Az összhang hiánya: a dolgok között, aközött, ahogy lenniük kellene, és ahogy a dolgok jelenleg állnak

-          A meglévő folyamattal kapcsolatban felmerült problémák, amikre eddig senki sem kínált megoldást.

-          Az ágazat vagy a piac működésében bekövetkezett változások, amelyek mindenkit meglepetésként érnek.

-          Demográfiai változások

-          stb.

Ilyen innovációs lehetőség – meglepetés – volt például az állatoknak készülő gyógyszerek iparága. Az állatorvosok kénytelenek voltak az állatoknak emberi gyógyszert adni, mert egyszerűen nem volt például lovak számára készült antibiotikum. A gyógyszer gyártók lázadoztak, hiszen sosem tesztelték szereiket például kutyákon, mígnem valaki nem kapcsolt gyorsan, és létrehozta az állati gyógyszerek iparágát. Ez klasszikus sikertörténet.

Peter Drucker szerint a technológia és a tudomány területe a legkevésbé alkalmasak a vállalkozói innovációra – attól függetlenül, hogy pl. a IBM és az Apple kimondottan innovatívak -, mert ezeken a területeken lassan reagál a piac, nagyon hosszú az innováció átfutási ideje. Ahogy én látom, a technológia területén a piacok már rezisztensek az innovációval szemben, mert ott minden napra jut valami újítás, aztán vállalkozó legyen a talpán, aki kimazsolázza, hogy mi lehet ebből igazán hiánypótló.

Utóbbi évtizedek leginnovatívabb vállalkozása az interneten az e-Bay, a yahoo, a Google, a Facebook voltak, de sikertörténet volt a mára már teljesen eltűnt, helyét a torrentnek átadó Napster is.

Na, szóval…

Te a ragyogó ötletre alapoztad az üzletedet – vagy fogod a jövőben? – vagy esetleg figyeled az embereket, a problémákat, és innovatív vagy? Az innovációd valóban előre viszi a gazdaságot, és valóban kell az embereknek?

De tudod mit? Beszéljük ezt meg a fórumon!>>

Nézd meg jól, most milyen, és aztán nézd meg augusztus 10-én, hogy akkor milyen lesz!

Egyet elárulok: mind kinézetében, mind tartalmában, sokkal másabb és barátságosabb lesz. Ami nem változik: együtt leszünk, jóban-rosszban )

Folytatása következik augusztus 10-én>>

(Ha esetleg nem voltál még velünk idén januárban, akkor számodra ez új infó: JÖN! JÖN! JÖN! A vállalkozónői fórum újra!>>)

Jut eszembe, egy kérdés: milyen időpontregisztert használsz? Asztali naptár? Fali naptár? Jegyzetfüzet? Határidőnapló? Google calendar? Ha életbevágóan fontos napot és időpontot kell feljegyezned, mit kapsz elő, amiben majd tuti megtalálod és szem előtt is lesz?

Válaszok jöhetnek kommentben!

Tisztán emlékszem erre a napra, látom ahogy árnyékot vet a kora nyári napfény, érzem az illatokat, hallom a madárcsiripelést – és traktorzúgást -, emlékszem, mi volt rajtam, milyen tea lötykölődött a cumisüvegben, és hasonló, akkor nagyon fontos momentumok. Beleégett az agyamba egy pillanat ebből a képből, hogy bármikor előhívhassam. Nemrég nagy szükségem is volt rá, még én magam is megdöbbentem, mennyire…

Történt vala, hogy ültem a kis jegyzetfüzetem fölött – kis… kb. másfél kilós – és számolgattam a következő egy év bevételeit-kiadásait, és a Minerva felfutási tervét.

A Minerva Capitoliuma egy 1 éves előfizetési konstrukcióban forgalmazott havi magazin, tudatos gondolkodású, vezető típusú, talpraesett nőknek.

A megrendelő előfizet, és egy éven keresztül kapja postán a havi számokat, a CD melléklettel együtt. Már egy pár órája számolgattam, amikor azt vettem észre, hogy a tervezett bevétel és kiadás oldal valahogy nem stimmel. Szám szerint fedték egymást, nem szokásom például alultervezni a kiadásokat és felültervezni a bevételeket, de ahogy nőttek a felfutási tervben a számok, én úgy lettem egyre nyugtalanabb.

Mindig úgy vállalkoztunk, hogy sosem köteleződtünk el annyira anyagilag vagy teendőileg, hogy ne tudjunk bármikor kiszállni, veszteségek nélkül. A boltunkat is úgy üzemeltettük, hogy sikerült olyan optimális készletet belőnünk, amit akár napokon belül ki lehetett árusítani, és ha úgy hozta a sors, akkor szintén napokon belül, veszteségek nélkül be lehetett zárni az üzletet.

Az én részem a vállalkozásban szintén hasonló elven működik: mindig a viszonylagos passzív jövedelmet tartottam szem előtt, és emiatt sosem voltam mókuskerékben, amiből lehetetlen kiszállni.

De ez a Minerva Capitoliuma feladta a leckét rendesen.

Hirtelen, egy vakító fényességű és erejű gondolat vágott az elmémbe: ebből nem lehet kiszállni!

Na, nem mintha ki akarnék! Sőt! Alig várom, hogy beleszálljak. De nem is lehet kiszállni. Nincs meg a lehetősége annak, hogy bármikor azt mondjuk: oké, ez nem működik így, ilyen formában, hagyjuk abba.

Persze abba lehet hagyni bármilyen hosszú távú projektet, hogy ha mondjuk, visszafizeted a fennmaradó összeget, vagy valamilyen más termékkel kártalanítod az ügyfelet – az ügyféllel konkrétan megkonzultálva. Nyilván a veszteség mértéke is szubjektív, van cég, amit 15ezer forint kintlévőség is a csőd szélére tud sodorni, és vannak cégek, amik milliókat is elbírnak mínuszban.

Minden vállalkozás életében vannak olyan tervek, amik végül nem úgy valósulnak meg, ahogy azt eredetileg akarták, vagy egyáltalán el sem kezdenek megvalósulni. Ha valamelyik vállalkozó azt mondja, neki nincsenek megváltozott, megváltoztatott tervei, az vagy hazudik, vagy még rosszabb: azt sem tudja, mit csinál…

Szóval, ültem itt a számok és a visszafordíthatatlanság ténye fölött, és az a csodaszép kora nyári nap jutott eszembe. Visszagondoltam arra, hogy akkor már teljes egészében éreztem a felelősséget minden iránt, ami a vállalkozással, a céggel volt kapcsolatos, és élveztem a pillanat erejét. Azt, hogy tudtam, olyan útra léptem, amivel mindenki csak nyerhet. Én is, és általam mások is.

De amikor a visszafordíthatatlanság ténye befészkelte magát a fejembe, akkor tudtam, hogy oké, akkor mostantól ezt a napot is oda kell tennem a napsütéses, babakocsi tologatós mellé, mert ez a rádöbbenés felér egy megvilágosodással, és újabb küldetéssel.

Végignéztem gyorsan a házon – az még az előző házunk volt -, ránéztem a gyerekre, mekkora, mit csinál éppen, mi foglalkoztatja (már nem a traktorok, sokkal inkább a transformersek), kinéztem az udvarra, megnéztem, milyen idő volt éppen – esett -, és eltettem magamnak a pillanatot.

Úgy éreztem, hogy egy vidéki operettszínpadról az Operaház premierjébe kerültem át. Azt éreztem: most lettem igazán vállalkozó. És akkor éreztem először igazán egyedül magam.

És te? Érezted már magányosnak magad, vállalkozóként?
Csatlakozz vállalkozónői klubunkhoz, hogy többé sose érezd magad egyedül az üzletben!>>

Most olvasom a hírek között, hogy a fizetőssé tett online hírportál a Times elveszítette a látogatóinak 90%-át, és most minden elemző és hozzáértő vagy kárörvendően röhög a médiamágnás, Rupert Murdoch – egyébként jó előre beharangozott és jól megtervezett lépésén -, vagy épp jóízűen röhög.

Muhaha, napi 1.2 millió látogatóból maradt neki 15ezer!

Hahaha! Dedurvaaaa!

Murdoch-ot sokan utálják, mert az ingyenes internet ellen ágál. Illetve nemcsak ágál ellene, hanem tesz is ellene, az egyik legfőbb oldalát tehát fizetőssé tette. Cserében a belépő kapu mögött nincs reklám, nincs banner, nincs felugró ablak, nincs a cikk olvasása közben begyalogló reklámfigura, és így tovább. Érdemes őt figyelni, mert stratégiában messze a legjobban szem előtt lévő ember, akit az utóbbi időben láttam.

Szóval, Murdoch beint a Googlenak, fizetőssé teszi azt, ami mindig is ingyenes volt, és feladja a leckét a médiát értő és figyelő embereknek: jó húzás lesz ez hosszútávon, vagy élete végéig röhögni fognak rajta?

Szerintem az előbbi fog teljesülni.

Először is: a pionírok mindig előrébb járnak, mint a mögöttük kullogó másológépek, ha anyagilag nem is, de erkölcsileg és szellemileg mindenképp.

Másrészt, ha van weboldalad, és a napi látogatottsági statisztikákat nézve, akár csak egyszer is megfordult a fejedben az, hogy: édes istenem, bárcsak minden 10. látogató fizetne egy százast…, akkor jelentem, máris Rupert Murdoch-hoz hasonlíthatod magadat, ami azért valljuk meg, eléggé nagy szó. (És kinek ne fordult volna meg a fejében ez a gondolat?)

Harmadrészt: Az internetes portálok úgy működnek, hogy a látogató ingyen kap mindent, a látogatók figyelmét viszont megfizettetik a hirdetőkkel. Kikerül a hirdetés mondjuk egy napra az Index.hu címlapjára, valami frekventált helyre, és azért a reklámozó akár milliókat is kifizet. (Nem negatív értelemben mondom a milliókat, hanem nagyságrendileg. Nyilván megéri. Ha vannak millióid hirdetésekre, nyugodtan hirdess portálokon.)

Igen ám, de a válság elvette a reklámozók kedvét. Hol lehet legjobban meghúzni a gatyaszíjat? A dolgozók bérén? Is. Az üzemeltetési költségeken? Is. A reklámköltségeken? Igeeeen! Hiszen annak hiányát érezzük legkésőbb! (Menjünk ugyebár a könnyebb ellenállás felé…)

Nos, sok nagy hirdető és a kicsik közül is sokan, úgy gondolták, hogy inkább nem hirdetnek a baromi nagy portálok, baromi drága – és valószínűleg annyira azért mégsem hatékony – hirdetési rendszereiben és oldalain, hanem inkább keresnek kevésbé drága, jobban targetált, és esetleg kreatívabb csatornákat, módszereket, lehetőségeket.

Ezt minden naaaagy portál megérezte. Ki kevésbé, ki jobban. Az történt, hogy ugyanannyi – vagy még több – látogatóra, kevesebb bevétel jutott. Ezért aztán a portáloknak is meg kellett húzni a gatyaszíjat, a látogatók meg már az atyaúristenre is ingyen tartottak igényt, és rögtön kikérték maguknak, ha gagyibbak lettek a reklámok, vagy gyengébb a tartalom.

Ezzel ment szembe Murdoch. És szerintem baromira igaza is van, ha vállalkozó szemmel nézem. Márpedig másképp nem szabad néznem J.

Nehéz kenyér, mert a neten ugye minden ingyenes… (Na, persze, hiszik sokan.)

Mint ahogy pl. a frank alapú jelzáloghitelt is kiváló ötletnek tartották sokan. Mára már – súlyos csapások, rossz példák, drámák közepette – átalakult a gondolkodásmód, és ha kiejted egy társaságban a frank szót, ha nem is áll meg a fejsze a levegőben, azért érezhetően megváltozik a légkör. Míg 2-3 éve a frank szó semmit nem jelentett az embereknek, főleg nem a mindennapi beszélgetésekben.

A gondolkodásmód átalakulhat, és ennek átalakítására bizony nem képes akárki. Érdemes ahhoz minimum egy Rupert Murdoch-nak lenni…

Én inkább vele vagyok. Remélem, elfogad cinkosának J

Negyedrészt: merthogy még nincs vége.

A stratégiai gondolkodásmód lényege az, hogy úgy tervezel, teszel, cselekszel, hogy annak magasabb rendű értelme, vagy egyéb járulékos eredményei is legyenek. Az sem baj, ha ezek az egyéb járulékos eredmények csak később jelentkeznek, és az sem baj, ha nem nálunk.

Murdoch, az elveszített látogatókat – melyek számát azért még nem maximálnám kerekperec 10%-ban, el fogja az érni a 20%-ot is, az pedig már szép szám, főleg, hogy full automatizált, és pl. meg lehet szüntetni, vagy meg lehet vágni a reklámokkal foglalkozó osztályt – a konkurenciához küldte, valami hasonló üzenettel: szívjátok az ő vérüket! A konkurencia persze most örül, mert kapott egy csomó ingyen látogatót, de ezekről az ingyen látogatókról nem árt néhány dolgot tudni:

1.)    Nem maguktól mentek oda, hanem kényszerből, tehát átmeneti látogatók. Jó részük át fog szokni, de óriási részük el fog veszni.

2.)    Haragosak, és tudják is magukról, hogy miért azok. Most már bizalmatlanul tekintenek minden portálra, és két dolog történhet (persze több, de a két fő dolog ez): vagy átszoknak a kis blogokra, és vissza se néznek a hírportálok irányába, vagy megbarátkoznak azzal a gondolattal, hogy reklámmentes környezetben, exkluzív körülmények között, a plebs nélkül olvassanak minőségi cikkeket. És ekkor vissza fognak menni Murdoch-hoz.

3.)    Az egy sikk, hogy előfizetője vagy valami olyasminek, amihez hasonló máshol, és főleg MÁSOKNAK, ingyenes. Hasonló, és másoknak. Neked valami sokkal jobb való. Amiért kifizeted azt a potom kis összeget. A brand és az érzés sok-sok elkötelezett, valóban érdeklődő olvasót fog generálni a fizetős Times-nak, amiért a többi hírportál, az ingyenes cikkeivel csak imádkozhat…

Murdoch követi azt a vállalkozóknak szóló alaptételt, hogy: merj különbözni. Akkor is, ha elsőre kinevetnek, kritizálnak, nem értik, mit találsz ebben jónak. Legyen ez jó példa az innovációra, a bátorságra. Mert női vállalkozóként férfitól nem szégyen ám tanulni!

Ne felejtsük el az ötödik előnyt sem: a cikktolvajoknak, másolóknak is fizetniük kell ezen túl, hogy a Times-tól másolhassanak J.

Házi feladat: Szerinted milyen egyéb előnyei vannak annak, ha egy addig ingyenes termék/szolgáltatás fizetőssé válik (akár felturbózva, akár ugyanabban a formában)?

A válaszokat kommentben kérem!

Csak bátran, mint Murdoch!

Pénzt nem tudunk adni az üzlethez, de támogatást, közösséget, barátságokat, üzleti kapcsolatokat igen! Kattints, és csatlakozz vállalkozónői fórumunkhoz!>>

Átnéztem a másik kocsiba, majd visszafordítottam a tekintetemet a lámpára, és finoman, nőiesen elmosolyodtam, miközben hangosabbra vettem a zenét.

Szeretek versenyezni a lámpánál, ilyen helyzetekben, mert ez a reflexek versenye.

A versenytárs vette az adást, és amíg nyugtázta magában, hogy hamarosan le fog alázni engem a nagy autójával, addigra én már kilőttem. Ugyanis elfelejtette észrevenni, hogy közben váltott a lámpa. Kb. 30 métert haladtam, mire ő is elindult.

A kezdeti előnyömet természetesen hamar ledolgozta a batár nagy autójával – az ő Chrysler-e az én Ford Focusommal szemben -, de attól, hogy jóval előbb tudtam elindulni, kissé ideges lett. Kb. két sarokkal később hasonló brutális stílusban, mint ahogy végül leelőzött, be is kanyarodott egy mellékutcába, én pedig mentem tovább nagy vígan, annak biztos tudatában, hogy már megint győztem a reflexek versenyében.

Gyerekes gondolkodásmód – gondolhatnák sokan, sőt, néhányan még a „túl férfias” jelzőt is rám aggathatnák, de most kell közölnöm a tényt – és inkább tudd meg tőlem, mint mástól -, hogy mindenki, aki ellene van a versenynek, lényegében alkalmatlan vállalkozónak. A vállalkozás a versenyszférában zajlik. Biztos hallottad már ezt a szót, ugye: versenyszféra? Mit gondoltál, csak viccből nevezték el a versenyről?

A vállalkozás  minden pillanata a versenyről szól:

• verseny az idővel
• verseny a vevők figyelméért
• verseny valakivel vagy valamivel szemben
• verseny a konkurenciával
• verseny a több bevételért
• verseny a piaci részesedésért
• sőt, verseny önmagunkkal is.

Mi a verseny?

A verseny folyamatos megmérettetés, melynek célja a versenyelőny megszerzésén keresztül, a cél elérése – más szóval: a győzelem.

A sportban a csapatok vagy játékosok, meghatározott, mindenkire érvényes szabályok szerint játszanak – versenyeznek. A vállalkozások versenyében a szabályokat a törvények alkotják, a fair play díjat pedig főként a spiritualitásban hívők nyerik el. Sajnálatos tény, de igaz: nem szükséges tisztán játszani ahhoz, hogy valaki győzzön (de ez a cikk most nem a feketegazdaságról és a szándékos csalásokról szól).

Nem kell ahhoz még csak a közgazdaság alapjaihoz sem érteni, hogy tudjuk, lássuk, érezzük: a verseny szükségszerű a vállalkozások életében, mert versenyszellem nélkül egyszerűen felzabálnak a versenytársak. Kettőt sem pislogunk, és úgy állva hagynak a többiek, mint a huzat! Automatikusan egy(több) verseny részeseivé válunk a vállalkozásunk indításával, és a verseny jellegzetességeire legalább gondolatban NEM felkészülni, egyenlő a butasággal.

Versenyezni kell! Muszáj!

Ha átnéznek a másik autóból, vennünk kell a lapot, és minden érzékszervünkkel a versenyre kell koncentrálnunk. Az nem baj, ha lehagynak, de legalább versenyben hagyjanak le, és semmiképp ne bambulás, meg vakarózás közben…

Mi az, hogy versenyelőny?

A vállalkozások versenyének színterén, a versenyszférában nem tiltott dolog a dopping, sőt, alapvető dolog. A versenyszférában pozitív megítélésű – szükséges – doppingnak számít a jó marketing, az értékesítésben szerzett tapasztalat és készségek, a vállalkozó önképzése, a vevők ismerete, a jó pozícionálás, az üzletileg megalapozott terv, a piac ismerete, a jó pénzügyi szervezettség, a kiváló minőség, a valóban ügyfélközpontú ügyfélszolgálat, és így tovább.

Versenyelőny az, ami előnyösebb helyzetbe juttat a versenytársakhoz képest. Korrektül, törvényesen.

• Versenyelőny az, hogy fele annyi munkával szerzel kétszer annyi pénzt, mint mondjuk a szomszéd boltos, mert tökéletesítetted az eladási folyamatot, és növeled a konverziót.
• Versenyelőny az, hogy nálad esetleg háromszor annyi a látogató, mint a hasonló témájú másik oldalon, mert a te oldalad arról szól, amit tényleg szeretnek olvasni.
• Versenyelőny az, hogy ismerősként köszöntik az üzletedet – franchise hálózatok/egységek egyik legnagyobb előnye -, és nem a bizalmatlansággal találkozol össze, első nekifutásra.
• Versenyelőny az, hogy a termék, amit forgalmazol, valóban kiváló, és nem csak annak mondják.
• Versenyelőny lehet az, hogy ha olyan módszerek és elvek alapján dolgozol, amik nem megszokottak az iparágadban, így üdítően friss és új dolgokat tudsz nyújtani az ügyfeleidnek, akik ezért imádnak.
• Versenyelőny az – sajnos tény -, ha nem nyúlod le az ügyfeleidet, és nem nézed hülyének őket. Akár hiszed, akár nem, a vállalkozások jókora része az ügyeskedésre alapszik, még mindig… Ha te másképp teszel, máris versenyelőnyben vagy.
• Versenyelőny az, ha tudsz fókuszálni, és a „mindent egy helyen” helyett specializálódsz egy-egy témakörre, és abban profivá fejleszted magad.
• Versenyelőny az, ha nem állsz hadilábon a kommunikációval. Az információ hatalom, de az információ átadása maga a világuralom . Ezt sok szakember nem tudja, így magányosan mennek tönkre…
• Versenyelőny az, ha képes vagy az együttműködésre másokkal, és folyamatosan nyitott vagy erre. A magányos farkasokat megeszi a többi farkas, de a szűk látókörű farkasok is csak ideig-óráig laknak csak jól…
• Versenyelőny az, ha küldetéstudatod van. Majd erről bővebben írok, illetve megpróbálok egy videót beszerkeszteni ide valahogy – ami nem könnyű, mert nagyon nagy a fájl.
• Versenyelőny az, hogy ha van terved, urambocsá’ stratégiád, jól körülírható célokkal, cselekvési tervekkel, és megfelelő motivációval, ja, és persze erőforrásokkal.
• Versenyelőny az, hogy ha élvezed a vállalkozást: szeretsz játszani, kipróbálni ezt-azt, mentes vagy a konvencióktól – valamennyire, persze nem szélsőségesen -, és kellőképpen bátor is vagy.
• Versenyelőny az, hogy ha ismered a konkurenciádat. Vagyis pontosan tudod, ki ő.
• Versenyelőny az, hogy ha JÓL ismered a konkurenciádat. Vagyis pontosan tudod, mik a céljai. Nem kell állandóan harcolni a másikkal, de érdemes ismerni kívülről-belülről a folyamatait, hogy alkalmasint tudj reagálni. Legjobb védekezés a támadás lehet, bizonyos helyzetekben. Sajnos ez van, ez a vállalkozás.
• Versenyelőny az, ha tudatos vagy: talán még emlékszel az Űrgolyók című, sci-fi filmeket kifigurázó nagy sikerű paródiára. Abban szerepelt valamelyik űrhajó hátsó fertályán egy matrica: „Senki kedvéért nem fékezünk.” Ha megengedsz egy jó tanácsot: képzeld a saját vállalkozásod hátsó fertályára, matrica formájában ezt: „Senki kedvéért nem bízzuk a véletlenre!” És tartsd is magad ehhez!

A Minerva Capitoliuma viszonteladói számára folyamatos versenyelőnyt biztosítunk a képzéseinkkel, és az ajándékainkkal. Részletek itt>>

Küldöm minden versenyszellemű, vezetésre termett vállalkozónőnek Rihanna dalát:

Nincs aki megértse a vállalkozási gondjaidat? Csatlakozz a klubhoz még ma, és többé nem leszel egyedül!>>

Ezt a cikket hetek óta érlelgetem magamban. Nem véletlenül: egyszerűen nem tudom, és nem akarom finoman megfogalmazni, mert akkor elsikkadna a lényeg. Persze megbántani sem szeretnék senkit, de most biztos, hogy kritikus leszek, gyengébb idegzetűek inkább ne is olvassák (pedig lehet, hogy nekik kellene leginkább…)

Most, a nagy tudatosodás és önfejlesztés korában egyre durvábban jelentkezik egy bizonyos gondolkodásmódbeli anomália, amit az emberek – még az okos emberek sem – nem vesznek észre magukon. Akárhány emberrel beszélek, szinte mindenkinél tapasztalom ezt a gondolkodásmódot, de persze vannak emberek, akiknél ez megmarad normál keretek között, és vannak, akikről ordít, hogy ebben a stílusban élik az egész életüket, és észre sem veszik, az ellentmondást. Igen, ez egy ellentmondásos gondolkodásmód. Ami az alkalmazotti szemléletű embereknél még teljesen normális is lenne, de vállalkozóknál életveszélyes.

Mondok egy élő, aktív példát: a kormány ugyebár bejelentette a 29 pontjában, hogy a bankok profitjának egy részére bizony rá fogja tenni a kezét.

Mit láttam magam körül? A vállalkozók ujjongtak, hogy hurrá, a bankok megérdemlik, a kormány jó húzást csinál…

Aztán, következő pillanatban meg már erről beszéltek az említett vállalkozók: igen, nagyon helyes, hogy a kormány a kisvállalkozások profitjára az eddigieknél nagyobb mértékben nem teszi rá a kezét, de ha mégis megtenné, akkor dögöljön meg a kormány…

Érzed az ellentmondást?

Hogyan várhatja el egy vállalkozó, még ha csak gondolati szinten is, hogy más – teljesen mindegy, hogy bank, vagy biztosító, vagy agrárvállalkozás, vagy kisbolt, vagy multi – vállalkozások profitját jobban adóztassa az állam, mint az övét? Ez meg miféle mentalitás? Vállalkozó hogyan gondolkozhat így?

Mivel ez egy érzékeny téma, és nincs ember a Földön, aki most ne utálná a bankokat – kivéve a bankárokat – ezért nézzünk más, profánabb témát. (A hozzászólások között kérem, senki ne rohanjon ki se a bankok mellett, se a bankok ellen. A bejegyzés nem erről szól, hanem a kettős nézőpontról.)

Nemrégiben házat vettünk. Hosszas egyeztetések és többszöri megbeszélés után elmentünk az ügyvédhez, megkötni a szerződést. A tulajdoni lap lekérése után kiderült, hogy jelzáloghitel van a házon. Hoppá, ez meg hogyan maradhatott titokban? Hát úgy, hogy a tulajdonos azt mondta, nincs teher a házon.

Oké, semmi gond, nem hiába járunk mi már rendszeresen ebbe az ügyvédi irodába, flottul megoldottak mindent, amit persze megelőzött újabb néhány órás részletes átbeszélés. Az eladó figyelmét felhívták, hogy az előlegből ki kell egyenlítenie a jelzáloghitelt, és törlési papírt kell kérnie a banktól. Az eladó szerint ez bagatel ügy, ez semmi…

Eltelt néhány nap, felhívtuk az eladót, hogy mi a helyzet a hitel kiegyenlítésével. Hát, ő bement a bankhoz, ahol megbeszélte, hogy majd a legjobb árfolyamon fogja befizetni a hitel hátralévő részét, tehát nem most azonnal, hanem majd…

Nem mondom, miket mondtunk és gondoltunk…

Kifizettük a ház fennmaradó részét neki, és másnap valóban kiegyenlítésre került a hitel is – az előleg átadása után kb. másfél héttel -, és a törlési engedély is elkerült a földhivatalhoz. Az érdekes nem ez, hanem az ezt követő monológ az eladónk részéről:

-          Jaj, hát nem is tudom, mi legyen azzal a lakással, amit én akarok megvenni, mert (figyelem, most következik a húzós rész) azon sajnos jelzáloghitel van… Most merjem odaadni az előleget? És ha nem egyenlíti ki belőle a hitelt az eladóm?

Nem vagyok egy mások irányába türelmetlen ember, de itt már ordítani tudtam volna. Érdekes módon, előző héten teljesen normálisnak tartotta, hogy trükközik a hitel kiegyenlítésével, merthogy az mindegy, hogy azonnal kell, ő járjon jól, ne a bank! – gondolta. De következő héten, mikor ő került a mi cipőnkbe – ő lett vevője egy lakásnak -, akkor hirtelen rájött, hogy hát ez elég rizikós helyzet. Az ő jelzáloghitele – amiről egy szót sem szólt – az bagatel, másé pedig már egy komoly rizikófaktor.

Na, ezt nevezem én kettős nézőpontnak. Amikor az egyik pillanatban az egyik fél vagy – kisvállalkozó -, a másik pillanatban pedig a másik fél vagy – fontos piaci szereplő, a gazdaság motorja. Holott semmi nem változik, hanem te helyezed magad egyik pozícióból a másikba.

Az egyik pillanatban támogatást és kedvezményeket vársz el, a másik pillanatban pedig azt, hogy más fontos piaci szereplőket jobban sarcoljon az adóhatóság vagy a kormány, mint téged.

Az egyik pillanatban nyuszika vagy, a másikban pedig oroszlánnak érzed magad. Mikor melyik válik előnyödre, úgy gondolkodsz.

Nos, így nem lehet vállalkozni. Ez a felelősségvállalás teljes figyelmen kívül hagyását jelenti. Így nem lehet vállalkozni, mert például ilyen gondolkodásmóddal nem tudod folyamatosan a vevőid érdekeit tartani a középpontban, mert az egyik pillanatban a te érdekeid lesznek ott, és ráérő idődben néha, nagy kegyesen a vevőid is akár. Mikor, hogyan diktálja a te, személyes érdeked.

Példák a kettős nézőpontra:

-          A kimenő számláidnál elvárod, hogy azonnal fizessen a vevő, de a bejövő számlák kiegyenlítésénél kivársz az utolsó pillanatig.

-          Vevőként elvárod, hogy a beszállítóid körbeugráljanak, de te nem ugrálod körbe a vevőidet, mondván: ez már nincs benne az árban.

-          Az árképzés esetén a beszállítóknál a minimum elvet, az eladásoknál meg a maximum elvet tartod szem előtt.

-          Alkudozol, miközben utálod, hogy ha a te vevőid alkudoznak.

-          Elvárod a borravalót, de te soha, senkinek nem adsz.

-          Bármilyen más piaci szereplőt negatívan ítélsz meg, miközben a saját vállalkozásodat a világ legjobbjának értékeled.

-          A könyvelőtől várod el, hogy nyereségessé tegye a cégedet, miközben alapvető információkkal sem vagy tisztában, és nem is érzed ennek szükségességét.

-          A minőség szó jelentésével sem vagy tisztában, de közben elítéled azokat, akik kínai piacon vásárolnak.
-          Egyik pillanatban még a “hamar-hamar”, a másikban pedig már az “ej ráérünk arra még” mentalitás jellemez, függően attól, hogy másnak kellene-e az adott szituációban cselekednie, esetleg neked.

Röviden kifejezve: nem azt adod a világnak, amit a magad számára elvársz a világtól. Többet vársz, mint amennyit adni akarsz, és nem, az istennek sem akarod elfogadni, hogy ez így nem fog működni.

Így vállalkozni nem lehet. Illetve butaságot beszélek: lehet, de felesleges, mert úgyis a romlásba tart az egész.

Remélhetőleg nem rólad írtam ezeket, de ugye te is ismersz ilyen vállalkozókat? És ugye tanulsz az ő hibáikból?

Fontos kiegészítés: nem az a probléma, hogy ha megváltozik a nézőpontunk, és ezáltal a véleményünk, bizonyos dolgokról. Hanem az a gond, hogy közben nem gondoljuk azt, hogy: jéé, megváltozott a véleményem.

Ehelyett az történik, hogy egyáltalán nem érdekel bennünket az, hogy megváltozott a véleményünk, urambocsá’ előzőleg tévedtünk, hanem csak arra tudunk koncentrálni, hogy történjék bármi, mi vagyunk az istenkirálycsászárok…

Mi a véleményed? Találkoztál már ilyesmivel, akár önmagadban, akár másokban?

Beszélgess olyanokkal, akik a veled egy cipőben járnak! Vállalkozónői klub itt>>

Hogyan bánsz velük?

A vállalkozás egy izgalmas stratégiai játék. Ha valamit tudatosan fejlesztek benne, akkor az kihatással lesz más dolgokra is, és ha valamit tudatosan hanyagolok, akkor természetesen az is kihatással lesz más területekre is.

Ez, azt hiszem egyértelmű.

Például, ha növelem a vevőim számát, akkor több lesz a bevételem. Hurrá!

Igen ám, de ha növelem a vevőim számát, akkor egyben növekednek a költségeim is, hiszen a vevőket, magas színvonalon kiszolgálni, nagyon összetett feladat, nagy szakértelmet, és sok-sok időt igényel.

Tehát a megnövekedett vevőszám nemcsak örömet, hanem problémákat is hoz magával. Ez is egyértelmű, igaz? Erre fel lehet készülni, erre fel KELL készülni.

Akkor miért van az, hogy a vevők még mindig egy kezükön meg tudják számolni, hogy hol szolgálták ki őket úgy, hogy valóban örömteli volt a vásárlás?

Nos, megmondom én: azért, mert amikor megszaporodnak a feladatok, megszaporodnak a problémák – akár csak a cselekvési sorozatok számának növekedésével –, amint eljut oda egy vállalkozás, hogy valóban hatékonyan kellene dolgozni, akkor az első, aki meglátja ennek kárát, a vevő lesz. Mert a fókusz átkerül a problémák tűzoltására. Akár évekre átkerül tűzoltásra a fókusz.

Sok helyen lehet hallani-olvasni, hogy „a vállalkozás elsősorban a vállalkozóért van!”, ami valljuk meg, nem is lenne egy rossz hozzáállás. De ez akkora öngól – lásd fociVB -, hogy még a dél-koreaiak is megirigyelhetnék: ha azért vállalkozol, hogy elsősorban neked legyen jó, akkor hamarosan önmagadnak kell a cégbe tolni a pénzt, mert a vevők nem fogják!

A vevők elmennek arra a helyre, ahol nemcsak, hogy ők a fontosak, hanem ezt még éreztetik is velük! Nem elég szeretni, ki is kell mutatni!

Elmennek oda, ahol nem csak a pénz átadásáig tart a vevőről való gondoskodás.

Elmennek oda, ahol azonnal választ kapnak a kérdéseikre.

Elmennek oda, ahol a reklamációjukat nem utasítják vissza csípőből és cinikus módon.

Elmennek oda, ahol valóban segíteni akarnak nekik, a problémájuk megoldásában.

Elmennek oda, ahol nemcsak reklámleveleket kapnak.

Elmennek oda, ahol gyorsan tudnak vásárolni.

Elmennek oda, ahol az ő igényeikre van szabva a termék.

Elmennek oda, ahol a szakember megbízható, és nem a lehúzásra utazik.

Elmennek oda, ahol jól érzik magukat.

És sorolhatnám, még nagyon sokáig.

Tudom, ez már nem az első olyan írás, ami az I LOVE VEVŐ mentalitásomat tükrözi, de minden nap beleütközöm abba, hogy vállalkozások úgy várják el, hogy a vevők önként és dalolva hordják talicskával a pénzt a cégükbe, hogy közben szó szerint tojnak a vevőikre!

Mondok példát:

Számlázó program egy éves licence lejár, kapom a levelet, hogy hosszabbítsak. Természetesen hosszabbítok. Elküldöm a pénzt, kapom a számlát postán, majd nagy csend.

Eltelik egy hét, a számlázó program, minden indításnál kiírja, hogy lejárt verzió. Mivel annak idején én is foglalkoztam szoftverlicenc forgalmazással, tudom, hogy a licenc érvénytelenségnél kevés idegesítőbb dolog van a világon, így meg sem lepődöm azon, hogy a plafonon vagyok.

E-mailt küldök a forgalmazónak, és külön kérem a kódomat, ami már több mint egy hete nem érkezett meg…

Elnézést kérnek, küldik a kódot.

Írd és mondd, ennyi volt a levélben: elnézését kérjük, íme a kód a szoftverhez. (Hosszú karaktersor.)

Mennék aktiválni, amikor is szembesülök vele: mégis hogyan kell? Sehol egy leírás, a honlapjukon pedig szó szerint elveszek, mint egy labirintusban.

Újabb levelemre válasz: elnézést kérünk, innen kell letölteni az update csomagot. Link.

Letöltöm, telepítem, kódot beillesztem, még mindig kiírja, hogy lejárt licenc.

Ekkor már tíz napon is túl voltunk. Számlával és levelekkel tudtam bizonyítani, hogy jogosan használom a licencet, de nekem ne üzengessen egyetlen szoftver sem, hogy lejárt, hiszen a világon milliárdnyi szoftver képes arra, hogy a licenc hosszabbítása és megújítása után pikk-pakk működjön minden.

Újabb levél a forgalmazónak: nem működik…

Adjam meg a telefonszámomat, úgy könnyebb.

Megadom.

Felhívnak, majd körülbelül két mondat után elhangzik ez: ha nem boldogul vele, kollégánk szívesen kiszáll a helyszínre, Xezer forint/áfáért.

Köpni-nyelni nem tudtam.

Mivel számítástechnikát is oktatok, gondolhatod, hogy nem vagyok ebben a témában buta. Tapasztalatom is van efféle szoftverfrissítésekkel és licencújításokkal, nyilvánvaló, hogy nem véletlenül ilyen nehézkes a frissítés és újítás bizonyos helyeken.

Le akarnak húzni.

Mert számukra nem az ügyfél az első, hanem az, hogy mindenből pénzt tudjanak csinálni. A szoftverből is, és a hozzá adódó problémákból is.

Mindez abból a szempontból fontos, hogy lásd: nem csak papíron kell szeretni az ügyfelet, tenyerünket összedörzsölve. Hanem igaziból, tiszta szívből.

Nem elég szeretni, ki is kell mutatni.

DE! Nem elég mutatni, tényleg szeretni is kell.

Ha nem vagy képes szeretni az ügyfeleidet, inkább ne vállalkozz!
Csatlakozz vállalkozónői klubunkhoz, hogy többé sose érezd magad egyedül az üzletben!>>

Nos, akárhogyan is nézzük, ez elég borzasztó szám. Marad nekünk, 37%.

100 forint haszonból 63 forint az államé, nekünk meg itt marad 37 forint?

Nem, ez nem így működik. Mielőtt belezavarodnék a hosszas fejtegetésbe, azonnal rövidre is zárom ezt a problémát: mindig a gyakorlatban is tapasztalt, megbízható, pengeagyú könyvelőddel kell az ilyesmit megbeszélni.

Hiába borzadozunk a 63%-tól, a vállalkozói élet nem ilyen sötéten néz ki a gyakorlatban. De erről is a könyvelőt tessék megkérdezni, és folyamatosan szinten tartani az információkat ezzel kapcsolatban! Az sem baj, ha a könyvelő ért az adózáshoz, illetve az adóoptimalizáláshoz. (Nem elkerülés, optimalizálás. Van egy csomó lehetőség, tessék képben lenni mindennel, nem elég csak a marketinggel foglalkozni! )

De ami miatt kihoztam a témát a zárt oldalról: azt számolgattuk, hogy mennyi vevőre van szükségünk ahhoz a vállalkozásunkban, hogy a személyes, rövid és hosszú távú, anyagi vonzatú céljainkat könnyedén meg tudjuk valósítani.

Csodálatos téma, mert folyamatos tervezést, célkitűzést, cselekvési sorozatokat, innovációt, kreativitást igényel (na, itt már bejöhet a képbe a marketing, egye fene…).

Viszont itt egy “kis” problémára derült fény: azt látom, hogy a kezdő vállalkozások – akár még csak vállalkozást tervezők is – úgy számolnak bevétellel és vevőszámmal, mintha legalábbis már évek óta a piacon lennének.

Úgy számolnak jövedelemmel és sikerekkel már az első pillanatoktól, első lépésektől kezdve is, mintha legalábbis már a célban lennének.

Pedig ez hiba, mert egyetlen vállalkozás vagy sikertörténet sem kezdődhet a csúcson.

Kezdjük ott, hogy senki nem tud kivenni 100ezer forintos fizetést a vállalkozásának első hónapjában, hacsak előtte nem tett bele kb. 1 milliót. És nem munkában kifejezve, hanem pénzben, tárgyi értékben!

Nagyon sokan indulnak (indultak) nulla forintos befektetéssel, vagy olyan területen, ahol nem kellett eszközöket venni, helyiséget bérelni, tehát irdatlan nagy költekezésre nem volt szükség. Ez barátságos indulási mód egy vállalkozás számára. De botorság azt hinni, hogy egy olyan terepen, ahol rajtunk kívül még kismilliónyian vannak – pl. évek óta jelenlévő MLM-es termékek esetében -, a nulláról, egy hónap alatt elérjük a 100ezer forintos jövedelmet (leadózva, járulékozva, stb.). (Terméktől és iparágtól függően természetesen ennyi bevételt el lehet érni.)

Egyszerűen nem lehet a csúcson kezdeni. Semmit! A hegymászást sem. Egy valamit lehet fönt kezdeni… A gödör ásását…

Minden induló – és új projektbe vágó – vállalkozás esetén szükség van az úgynevezett felfutási tervre. Ez a felfutási terv ez minden, mérhető folyamatra vonatkoztatható a vállalkozásunkban, tehát a vevőszám növekedéstől kezdve, a bevétel- és kiadásnövekedésen keresztül, a TOP 100 cégbe való bekerülés időpontjának kitűzéséig, mindenre.

A több mint 100 éves múltra visszatekintő gyáróriások is így csinálják, akkor mi, magyar kisvállalkozók, miért akarunk fittyet hányni erre a módszerre?

Új projektek esetén például, a több mint 100 éves múltra visszatekintő autógyárak azt csinálják, hogy a legelső, sorozatgyártásban elkészülő darabot, akár napokig teszik össze.

Elindul az első munkahelyen az alváz, és mindenki az adott munkahely köré gyűlik, és végignézik, hogyan megy végig a legelső munkafolyamaton az autó. Aztán így mennek tovább, csigalassúsággal, az akár több, mint 100 lépésen. A dolgozók lassan, aprólékosan, maximálisan odafigyelve, a legapróbb hibát észrevéve végzik el azt a munkafolyamatot, amit néhány hét múlva olyan tempóban fognak csinálni, hogy egy laikus szemlélő követni sem tudja a szemével!

Az autó, ami néhány hét múlva, kb. 5 óra alatt ér végig a szerelősoron, most akár napokig is készül. De ez a jó! Mert ilyenkor derülnek még ki apró gyerekbetegségek, amik a gyártási folyamatot jellemzik.

Annak idején, mikor a Ford Focus gyártása elindult, pl. az első darabnál derült ki, hogy a hátsó szélvédő beillesztésével gondok vannak. Napokra leállt a még el sem indult gyártás!

A gyárak felfutási görbéket használnak.

Első nap 1 autó. Második nap két autó. Harmadik nap négy autó, negyedik nap 8 autó, és így tovább. Hihetetlenül gyorsan eljutnak a napi 2500 autóig is akár, de nem akarnak már az első napon 2500 autót gyártani!!!

Az maga lenne a katasztrófa!

Szerintem kisvállalkozásoknak, egyéni vállalkozásoknak is érdemes a multik példáját követni, és már a vállalkozás megalapítás előtt – vagy új projekt előtt – úgynevezett felfutási görbén TERVEZNI.

Például a vevők számának növekedését.

Először is, meg kell határoznunk, hogy mennyi akarunk keresni majd a projekt fénykorában, vagyis a csúcson. Meg kell határoznunk, hogy mennyi idő alatt akarunk eljutni a csúcsra (teljesen kezdő vállalkozások, vagy új üzlet esetében minimum 1 évet kell, hogy rászánj arra, hogy felfusson a vállalkozás – vagy a projekt -, és akkor még nem is beszélünk megtérülésről, mert az még több év is lehet!).

Aztán be kell látni gyorsan, hogy az első hónap(ok) a begyakorlásról szól(nak).

Bőven elég, hogy ha az első hónapokban csak néhány vevőnk van, mert rajtuk “begyakorolhatjuk”, milyen értékesítési módszereket érdemes használnunk. Kikutathatjuk, hogy ők, a vevők, hogyan vannak velünk megelégedve, min kell javítanunk, esetleg mivel nem kell foglalkoznunk, és így tovább. A felfutási tervben jól kirajzolódhat az is, hogy mikor kell alkalmazottat felvennünk! (Ha eleinte mindent magunk csinálunk.)

Addig kell minden hiányosságunkra, tévedésünkre fényt deríteni, amíg lassan megy a szalag! Mert ha ez elmarad, és a szalag begyorsul – beindul az üzlet -, csak hibát halmozunk majd hibára, és a vevőink úgy fordítanak nekünk hátat, hogy csak úgy porzik utánuk a föld!

Követhetünk el hibákat! Fogunk is elkövetni, de mindig tanulni kell belőlük, dokumentálni kell ezeket, és akcióterveket kell indítani ahhoz, hogy többé ne fordulhassanak elő.

Vegyük felfutási tervhez példának a Minerva viszonteladói számára javasolt felfutási tervet. A Minerva egy papír alakú, havi magazin, elgondolkodtató, megosztó, olykor döbbenetes témákkal, azoknak a nőknek, akik már elindultak az úton a siker felé, de tudják, hogy ehhez minimum folyamatos megerősítésre van szükségük, de még jobb, ha egyúttal új módszereket is kapnak, plusz egy elit klubtagságot.

Nyilvánvaló, hogy ha valaki csatlakozik a viszonteladói hálózathoz, akkor azt azért teszi, mert azonosulni tud a Minerva szellemiségével, és tudja, hogy az ügyfelei számára hasznos lesz. De leginkább tudja, hogy ezzel pénzt fog keresni. Mindenki nyer!

A viszonteladói csatlakozás utáni másnap viszont még nem fog eladni belőle azonnal 20 darabot naponta, és nem fogja tudni tartani a szintet utána éveken keresztül!

Hiszen a felfutási időn túl az értékesítés volumene sosem egy állandó dolog, mert ez mindig ingadozik. Nem véletlenül kell rajta állandóan dolgozni, egyrészt, hogy ne romoljon ez a folyamat, másrészt, hogy fejlődjön!

A Minerva viszonteladóinak azt javaslom, hogy kezdjék kicsiben!

Az első hónapban elég eladni csak egy előfizetést!

Aztán hetente egyet.

Aztán hetente kettőt.

És így tovább, kinek mekkora bevételre és profitra van igénye, magyarán: mekkora a motivációja.

Nekem megvan a felfutási tervem. A viszonteladói szám növekedésének terve is megvan.

Tudom, hogy nem lehet a csúcson kezdeni. Éppen ezért haladok mindig a csúcs felé, és nem a lejtőn lefelé…

Pénzt nem tudunk adni az üzlethez, de támogatást, közösséget, barátságokat, üzleti kapcsolatokat igen! Kattints, és csatlakozz vállalkozónői fórumunkhoz!>>

Amikor internetes vállalkozásba fog az ember, akkor úgy érzi, hogy kinyílt előtte a bürokráciamentes világ. A hagyományos kereskedelemhez képest – szolgáltatások esetében is -, szinte egyáltalán nincs szükség telephelyre, irodára, de gyakran még igazi árukészletre sem, éppen ezért ritka az engedélyeztetési eljárás, elég csak bejelenteni, nem kell pecsétes papírokra várni (ami mindenkinek ráér, csak neked lenne sürgős) és hasonló macerás dolgok.

A vevők jelzik – elektronikusan -, hogy vásárolni szeretnének, mi visszajelzünk számukra, hogy oké, részünkről mehet az üzlet (közben azt gondoljuk: HURRÁÁÁÁ, még egy vevő!), és megy minden a maga útján, nem ritkán automatizálva.

Csakhogy, a vevők kicsit másképp viselkednek az interneten, mintha valóban betérnének a boltunkba, és léteznek olyan előírások az internetes kereskedők/szolgáltatók számára is, amiről tudomást szerezve, az internetes kereskedőnek rögtön kettéáll a füle, és magában nagyon sóhajtva elkezd vágyakozni az élelmiszer feldolgozó iparba (ahol tudvalevőleg milliónyi szabálynak kell megfelelni)…

Kezdjük ott, hogy az internetes kereskedelem és értékesítés szabályozása némiképp mintha titkos lenne. Legalábbis erre utal, hogy hetekig tartó, közös nyomozás után is csak nagyritkán áll össze a teljes kép az internetes kereskedelem, törvényi előírásoknak, szabályozásoknak való megfelelésről. (Egy példa erről a SEO fórumon, amikor a webáruházakra vonatkozó előírásokat próbáltuk összegyűjteni és értelmezni>>)

Míg a hagyományos kereskedelemre a kereskedelmet szabályozó törvény vonatkozik (2005. évi CLXIV. Törvény a kereskedelemről), addig az internetes kereskedelemre pluszban még az internetes kereskedelemről szóló törvény is él (2001. évi CVIII. Törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről – igen, ilyen szép hosszú neve van), plusz bekerül a képbe még az adatvédelmi törvény is (kötelező olvasmány, Dr. Kulcsár Zoltán, adatvédelmi szakértő blogja).

Ami biztos: ezen kívül még egy csomó törvény vonatkozik az internetes kereskedőkre, és ember legyen a talpán, aki ezeknek egy pöccre meg is felel. Ez tényleg az a kategória, amit tanácsadó bevonása nélkül nem lehet megúszni.

Tehát, azt már tisztáztuk, hogy a szabályoknak megfelelni egy csodálatos kihívás (erre mondja a szakirodalom, hogy: Na, innen szép nyerni…), és ekkor még egy fillért sem kerestünk, egy árva vevőnk sincs még.

Meg kell, hogy mondjam – akik vevőimként olvassák ezt, azokra egyáltalán nem vonatkoznak az alábbiak, majd meglátjátok, hogy miért -, a vevők a neten sokkal nehezebb esetek, mint a valóságban.

Gondolj bele, állsz a piacon, előtted a portékád, jönnek-mennek az emberek, sokan megállnak, nézelődnek, kérdezősködnek, és te megcsillogtathatod a kereskedői és értékesítői tudásodat, tehetségedet, ráadásul közben még jól is érzed magad. Ugyanis a piacon, meg a boltban nem létezik az a jelenség, amit úgy hívunk, hogy “szürke szamár effektus”. Ez az a szituáció, amikor a vevő megrendel, aztán úgy eltűnik, mint szürke szamár a ködben.

Joga van hozzá. Ugyanis az internetes kereskedelemben joga van a vevőnek 8 napon belül, jelzés nélkül elállnia a szerződéstől, vagyis úgy lemondania a terméket, hogy te, a kereskedő, erről semmit nem tudsz. Csak vársz, vársz, nem jön a pénz, nem jelentkezik a vevő, tehát 8 napon túl konstatálhatod, hogy: hát, ez a biznisz sem jött össze.

Ezt a 8 napos elállást azért tartja fenn jogként a törvény a vevők számára – számodra is, amikor valahol vásárolsz a neten -, mert a neten nehezebb megalapozott döntést hozni. Igazság szerint egy rendes, hagyományos boltban is szoktak buta döntéseket hozni a vevők, amit aztán 8 napon belül biztosan megbánnak, tehát a döntési folyamat ugyanaz. Csak a hagyományos boltban nem adják meg a 8 napos “még elgondolkodom rajta, hogy egyáltalán kell-e ez nekem” lehetőséget, mert ugyebár felnőtt emberek vagyunk (kivéve a gyerekeket, de ők meg neten szinte egyáltalán nem vásárolnak, a szülők tudta nélkül – kivéve néhány leleményes háromévest, akik komplett kombájnt vesznek meg, kukoricatördelő konzollal, a netes kombájnboltból, párszáz millióért.)

Szóval, a neten a vevőnek joga van butának lenni. Elnézést! Nem rád gondolok! Hanem a lehetőségre. Jogod van – nekem is jogom van – bután nyomogatni a megrendelem gombokat, és aztán minden kötelezettség nélkül jogod van elsomfordálni, mintha ott sem lettél volna.

Megmondom őszintén, baromira nem szeretem, mikor az emberekben a felelőtlenség érzését erősítik a szabályok. Márpedig ez egy ilyen szabály. Ha ilyen módon működne a kereskedelem az egész világon, akkor még mindig a kőkorban lennénk. Ilyen szabályozásra nagyon nehéz korrekt, ezer százalékig kiforrott üzletet alapozni.

Az elszivárgók aránya jóval nagyobb, mint azt egy kezdő netes vállalkozó gondolná. Míg a piacon a vevőd mosolyogva távozik, és ha meg is bánja a döntését – tedd a szívedre a kezed, minden vásárlásodnál van olyan, hogy megbánsz valamit, amit megvettél! -, te nem tudsz róla. Aztán ő sem fog tudni már róla, mikor legközelebb újra jön és vásárol. Ugyanis valahogy csak feldolgozza a rossz döntése fölött érzett szomorúságát, elvégre erről szól az életünk! Döntünk, feldolgozunk.

De a neten ez nem így van. Mindenki iszonyatosan okos a jogait tekintve. A neten jogod van egy szó nélkül elsomfordálni. Mintha a piacon épp pakolnád a kosaradba a zöldpaprikát, aztán szólnál a kofának, hogy “ezt kérem”, majd elmennél, és vissza se néznél. Oké, senkit nem ért kár. De a kofa, ha legközelebb meglátja az arcodat, akkor minimum meg fogja kérdezni, hogy: ne haragudjon már a kérdésemért, de mi volt az a múltkori elsomfordálás?

És ha megint elkezded pakolni a zöldpaprikákat, akkor már nagyon szúrós szemmel fogja nézni, hogy megint elsomfordálsz-e, vagy valóban vevővé válsz…

A neten ez úgy néz ki, hogy amikor beérkezik egy megrendelés, akkor már szinte nem is örülsz, mert arra gondolsz: majd akkor örülünk, amikor már fizetett. Az automatizálásnak hála, nem kell minden nap megküzdenie egy netes kereskedőnek azzal a nagyon rossz érzéssel, hogy vannak, akik elszivárognak, de azért a netes kereskedőnek is tisztában kell lennie azzal, hogy mennyi pénz nem vándorol be a kasszába.

Nemrégiben összesítettem az elmúlt egy évre visszamenőleg az elszivárgókat, és majdnem hanyatt estem a székkel, mikor megláttam, hogy mennyi pénz nem vándorolt be végül a kasszába. Nem azért, mert kapzsi vagyok, hanem azért, mert ha ez a pénz mégis bevándorolt volna, akkor most ennyivel több lenne a cég bankszámláján, és ennyivel többet lehetne arra költeni, hogy a vevőink még elégedettebbek legyenek. Nagyjából 500ezer forintra tippeltem az elmaradt befizetéseket, és az ehhez tartozó plusz költségeket. De aztán kiderült, hogy az elmaradt befizetések, és a hozzájuk csapódó többletköltség az elmúlt évben, közel 2 millió forint! (Fejben valahogy szebb volt az eredmény, mondhatni elfogadhatónak tűnt, az internetes kereskedelem jellemzőit figyelembe véve. De a majdnem 2 millió forint még testvérek között is elég szép pénz! Eddig az arányokat figyeltem – egyes vélekedések szerint a 20-30% közti elszivárgás teljesen természetes a netes vevőknél -, és valahogy megrekedtem a félmilliós szintnél. Hiba volt…)

Az érdekesség az, hogy ezzel a jelenséggel mindig is tisztában voltam, és meg is vannak rá a – szintén automatizált – eszközök és lehetőségek, hogy az elszivárgók száma minél alacsonyabb legyen, illetve, ha el is szivárognak, azt tegyék meg úgy, hogy konkrétan lemondják a megrendelést. Ugyanis a többségük egy szó nélkül tűnik el.

Az elszivárgók arányát lehet csökkenteni, a megrendelés utáni folyamatos kapcsolattartással, illetve a megrendelés ELŐTTI nagyon szelektív kommunikációval. Ki kell írni, akár nagy piros betűkkel is, hogy “Ne rendelj, ha…”, és ez után következhet egy hosszas felsorolás. Tényleg semmi szükség a lelkes, de nem fizető megrendelőkre. Azt is érdemes kiírni, hogy a megrendelés gomb megnyomása szerződésnek minősül, és fizetési kötelezettséget von maga után.

Ugyanakkor, az a helyzet, hogy tényszerűen vezetni kell az elszivárgók okozta bevételkiesést, és a rá rakódó költségeket is.

Oké, hogy automatizálva elég olcsó kiszolgálni az ügyfeleket, de egészen biztosan nem nulla forintba kerül, tehát van költsége! A több levél, a többszöri keresés, a statisztikázás mind-mind pénzbe kerülnek. Akkor is, ha az elszivárgó vevő nem viszi el a terméket ténylegesen, tehát konkrét anyagi kárt nem okoz. De költsége akkor is van. És ha a költség nem térül meg, az egyenlő az anyagi kárral, csak éppen nincs kin számonkérni…

Gondolj bele, milyen lenne, ha a boltodba betérő vevővel kapcsolatos ügyletnél csak akkor mernél mosolyogni, mikor már átadta a pénzt, sőt, akkor, mikor 3 napon belül nem hozza vissza valami problémával. Addig meg tele lennél stresszel. Hát milyen lenne így az üzlet? Szó szerint siralmas…

Még egy adalék, érdekesség gyanánt: amikor nálunk valaki nem fizet időben, akkor egy automata levélsorozatot kap, az elsőben újraküldjük a megrendelés után kapott levelet, hátha elkallódott, a másodikban finoman érdeklődünk, hogy mi a helyzet, esetleg szeretné-e lemondani, a harmadiknál pedig közöljük vele, hogy lemondottnak tekintjük a megrendelését.

Még innen is visszatérnek a vevők, és fizetnek, mert közben lett pénzük, vagy végre elért hozzájuk valamelyik e-mail, vagy végre géphez kerültek!

De vannak olyan érdekes esetek, akik vérig vannak sértve azért, mert rá merünk kérdezni, hogy igényt tart-e még a termékre vagy szolgáltatásra, amit ő személyesen MEGRENDELT. Az elmúlt két hétben ilyen e-maileket kaptam az érdeklődő levelekre válaszul:

“PÉNZ! PÉNZ! PÉNZ! Csak ezt tudod szajkózni!” – való igaz, nem gondoltam volna, hogy egyesek még mindig a cserekereskedelem korában élnek…

“Már számtalanszor megmondtam, hogy ne küldj nekem semmilyen levelet!” – visszanéztük, három e-mail sorozaton szerepelt az e-mail címe, és egy héttel azelőtt rendelte meg az egyik terméket… Sosem mondott olyat, hogy ne küldjünk neki levelet…

“Látom már, te is csak a markodat tudod tartani…” – öööö… bocsánat, nem én nyomtam meg a megrendelés gombot…

“Fizess, fizess, fizess, fizess, fizess, fizess, fizess, fizess, fizess, fizess….” – ez egy teljes oldalon keresztül folytatódott.

Ezen levelek láttán komolyan elszorult a szívem, mert megírhatták volna azt is: Nem kérem. De ők valahogy úgy érezték, hogy nekem rosszul kellene éreznem magam azért, mert ez a “munkám”, és nem az állam, vagy egy nagy cég fizeti ki számomra a fizetést, hanem én keresem meg magamnak. Hát, nem kérek elnézést!

Ezúton is szeretném hálámat kifejezni azon vevőim irányába, akik tényleg vevőim .

Rita

Ui.: Ha még nem tudnál róla, kedvenc olvasmányod a Magyar Közlöny, ebben napról-napra követned KELL, hogy mi fog változni a jövőben, az üzletedet érintő szabályozások körében. Nyugalom, a tartalomjegyzékből kiderül, hogy el kell-e olvasni az egész közlönyt, de a tartalomjegyzékekre minden nap rá kell pillantani. Szép házi feladat ez egy vállalkozónak

Ui2.: Kérdezze meg jogászát, ügyvédjét, tanácsadóját! (Apróbetűs rész, csak azért írtam normál betűmérettel, hogy el tudd olvasni

Ui3.:Nincs aki megértse a vállalkozási gondjaidat? Csatlakozz a klubhoz még ma, és többé nem leszel egyedül!>>