Hogyan lettem a női időgazdálkodás szakértője?

Published on December 25th, 20099 comment

Ha jól belegondolok, gyerekkoromig kell visszamennem ahhoz, hogy annak gyökerét felkutassam, honnan ered a női időgazdálkodáshoz való, átlagosnál talán kicsit jobb érzékem :).

A gyerekkoromat fiúk vagy könyvek között töltöttem. 14 éves koromig nem érdekeltek a lányok. Vagy fociztam, vagy matchboxoztam, vagy indiánost játszottam, vagy csak úgy csatangoltam a környéken velük. Ha rossz volt az idő, akkor pedig olvastam.

Mindez arra volt jó, hogy megtanultam a figyelmemet koncentrálni: a fiúk egyszerre csak egy dolgot csinálnak, ráadásul az intrikák messze elkerülik őket. Sokkal egyszerűbbeknek tűntek számomra, mint a lányok. Amikor pedig olvastam - pardon, faltam a könyveket -, akkor szintén koncentrálódott a figyelmem, és ebben egyre jobbá váltam.

Aztán jött a kamaszkor, a maga szeleburdiságával, szélsőségeivel, lázadásával, és a fiúk is más miatt kezdtek már érdekelni. A könyv olvasás mellé pedig bekerült a repertoáromba az írás. Regényt írtam, novellákat, rövid történeteket. Emlékszem, 1991 telét végiggépeltem, egy 25 kilós Olivetti gépen. Mai napig nem értem, hogyan bírta ezt elviselni a családom.

A nagy betűs életet korán kezdtem, 19 évesen gyereket szültem, előtte persze házasodtam - többszáz vendéggel, amolyan igazi sátras lagziban. Már a GYES letelte előtt visszamentem dolgozni, mert nagyon nagy szükség volt a családi kasszában az én fizetésemre is. Sosem tartottam magam házitündérnek, sokkal inkább magamra találtam a munkahelyemen, talán, mert megtaláltam benne a magasabb rendű értelmet. A magas szintű koncentráció és a fókuszálási képesség mellé még betársult a fizikai is pszichés állóképesség is: voltak olyan évek - amikor a Ford Focus az év autója lett, 1999-ben, például -, amikor hónapokon keresztül naponta 12 órát dolgoztam, még szombaton is.

Ilyen életvitelnél egy nő azonnal rájön, hogy mik a felesleges dolgok az életében. Minden lehetséges szabadidőmben aludtam, mert másképp nem bírtam volna a nyomást sem fizikailag, sem lelkileg. A munkámban helytálltam, a házasságomban nem. Nem a munka miatt ment tönkre, de így utólag visszagondolva: megmenthető lett volna, ha akarom. De nem akartam. Változásra vágytam.

Ha jól utánaszámolok, az életemben 4 évente voltak óriási fordulatok, amikor látszólag nem változott semmi, mégis, a háttérben, és bennem, minden megfordult. Volt, amikor csak átkapcsolt valami, és volt, amikor fokozatosan változott meg minden. A lényeg az, hogy a fókuszálás, a koncentráció, a fizikai és lelki állóképesség mellé még bejött a képbe a változások iránti nyitottság. Alapelvem az, hogy, ha semmin nem változtatunk, akkor semmi nem változik. Várhatunk a jóra, de ha mindent ugyanúgy csinálunk, akkor nem fog jönni.

Voltak nehéz éveim - egyedül éltem a lányommal, miközben egy reménytelen kapcsolatban reménykedtem - de öt éve minden egyértelműen jóra fordult. Felnőtt életemből 12 év telt el. Ennyi kellett ahhoz, hogy valóban felnőttnek érezzem magam. Akkor már 30 éves voltam!

4 évvel ezelőtt, a kisfiammal voltam terhes. Egy koraterhességi vérzés, és a gyenge méhszáj miatt, a 36. terhességi hétig feküdnöm kellett. Ez a 16. héten derült ki. 20 hét fekvés, felpolcolt ágyvéggel, a lábrésznél. Eleinte próbáltam elbliccelni a dolgot, és úgy óránként fél órát pihenni. De az orvosom átlátott a szitán, és azonnal közölte: Kedves Rita, valószínűleg félreértett: az állandó fekvés nem azt jelenti, hogy hébe-hóba lepihen. Pontosítsunk! Napi 23 óra fekvés, 1 óra egyéb tevékenység, máskülönben veszélyben a kisbabája élete!

Na, ez hatott.

Ekkorra teszem az igazi időgazdálkodási szakértőségem kialakulását: naponta 1 órában tisztálkodni, rendetrakni, és még főzni is valamit, na, ez az időgazdálkodás művészete! Mindenre volt időm! Reggel felkeltem fél órára, mindent bekészítettem magam mellé az ágyba, és csak a WC-re mentem ki. Este szintén fél órára keltem fel, fürödni, egy kicsit tenni-venni. Voltak napok, amikor reggel háromnegyed órát voltam talpon, és még főztem is közben. Mindent előre kigondoltam, szinte levizualizáltam magamnak a folyamatot, és a legkevesebb felesleges mozdulattal véghez is vittem. Ilyenkor vagy 20 perces, vagy órákig készülő ételeket főztem, ez utóbbi esetben néha kiszöktem megkeverni a fazékban.

A 36. hetet betöltve hirtelen tele lettem idővel. Csak az volt a gond, hogy a szervezetemet vissza kellett szoktatnom a függőleges állapotba: eleinte csak maximum 1 órát bírtam ülve, álva, tevékenykedve, aztán 1 óra pihenés következett, és így tovább. Mire a szülésre került a sor, még nem voltam teljesen a maximumon - meg aztán mennyire lehet fitt egy 40. hetes terhes nő ;).

Aztán jött a derült égből a villámcsapás. 4 hónapot végigfeküdve, arra gondoltam, ennél rosszabb már nem lehet. De, bizony, lehet. Ha olyan gyereked születik, aki két emberes. Vagyis olyan aktív ellátást, figyelmet, babusgatást, szeretetet igényel, amire egy ember nem is képes. Marci ilyen gyerek. Eleinte éjjel-nappal 28 perces időközökben éltünk. 28 percet aludt - rajtam - 28 percet ébren volt, amikor is fájt a pocija. Megtanultuk, hogy mindennek az ő ritmusában kell történni, mert különben két napig bömbölni fog. A bömböléseket megúsztuk, de mindig résen kellett lenni, és a kellő pillanatban - igen, pillanatokon múlottak a dolgok! - kellett ennivalóval kínálni, lefektetni, levegőztetni, büfiztetni.

Körülbelül 8 hónapos korára sikerült átállnunk a 45 perces időintervallumokra. A 28 perces turnusok után ez már maga volt a megváltás. Ekkor kezdtünk vállalkozni. Napközben minden pillanatot megragadtam arra, hogy fejlesszem magam, főleg akkor, amikor Marci aludt. Mikor ébrenvolt, olyankor csináltam a házimunkát. A gyerek mindig itt volt körülöttem, közben játszottunk. De azt nagyon fontosnak tartottam, hogy az alvásidejében ne a házimunkában való lemaradásomat dolgozzam le, hanem térjek vissza a koncentrálást igénylő feladatokhoz: adatok, információk keresése, ügyintézés előkészítése, szervezés, tervezés.

Marci, aki segített profi időgazdálkodóvá válni :)

Marci, aki segített profi időgazdálkodóvá válni :)

Ez bevált. Ahogy a gyerek nőtt, úgy lett minden egyre könnyebb. Voltak időszakok, mikor a homokozóban ülve dolgoztam. Voltak alkalmak, mikor egész délelőtt sétáltunk, és én nagyon szerettem volna már visszaülni a gépem elé. Volt olyan is, amikor már szinte bűntudatom volt: Marci annyira jól eljátszogatott magában, és én olyan sokat haladtam a munkával, hogy már önként álltam fel a gép elől, anélkül, hogy neki szólítania kellett volna…

Ha mindent összerakok, ha az egész életemet veszem alapul, akkor két nagyon lényeges dolgot tudnék kiemelni: az egyik a fókuszálás és a koncentrálás képessége. Van az úgy, hogy nem tudunk napokra elvonulni, hogy hatékonyak legyünk, és nem tudjuk elküldeni nyaralni a családot sem, hogy egyedül maradhassunk, és jobban haladjunk a munkával.

5 perces szakaszokban is lehetünk nagyon fókuszáltak, ha abban az 5 percben valóban csak azzal foglalkozunk, ami a leglényegesebb. Legyen szó akár házimunkáról, akár hobbiról, akár könyvírásról, vagy bármiről, amivel foglalkozni akarunk.

A másik fontos és lényeges dolog: mindig, mindenben megtaláltam a magasabb rendű értelmet. És akként is áltam hozzá. Ha nem találtam valamiben értelmet, akkor nem csináltam és kész. Ezzel a mai napig így vagyok. Képes vagyok kizárni olyan dolgokat az életemből, amiket mások mindennapi tevékenységük részévé tesznek, mert megszokták, mert ez tanulták a szüleiktől, és ezt látták visszaigazolva más emberektől. De soha nem néztek mögé, hogy annak a tevékenységnek van-e egyáltalán értelme. Az igazság az, hogy sokkal okosabbnak és tudatosabbnak kell lennünk, mint gondolnánk. Viszont egy valami biztos: ha nekem sikerült, akkor bárkinek sikerülhet.

Az egyetlen, női időgazdálkodásról szóló könyvről - Hagyd a dagadt ruhát másra! - bővebben itt olvashatsz >>

Csináld magad! Spórolj vele időt!

Published on December 25th, 20096 comment

… és esetleg még pénzt is…

Életem egyik legmegdöbbentőbb felismerését egy, a régi munkahelyemen dolgozó fiatal hölgy szolgáltatta, akivel néha összefutottunk a fénymásolónál, és ilyenkor váltottunk néhány semmitmondó szót egymással. Az illető hölgy a céges köznyelvben a “dekoratív” jelzőt bírta, mivel olyan volt a megjelenése, ami senkit sem hagyott hidegen. Magas volt, a kellő helyeken nőiesen gömbölyded, a szeme mandula vágású, a haja pedig ragyogott, és a derekáig ért. Öröm volt ránézni.

Egyszer, a fénymásolón túl is összefutottunk az egyik irodában, amikor is, éppen egy olyan beszélgetésbe csöppentem, amikor is a hölgy haját dicsérték a kolléganők, és irigykedve firtatták a titkát: hogyan csinálja, hogy az ő haja mindig fényes, és csodálatosan szép. A hölgy nevetett: semmi extra, havonta egyszer befestem magamnak, attól ilyen. Ekkor megállt az idő egy pillanatra: micsoda? Magadnak fested a derékig érő, sötétbarna hajadat? Mégis HOGYAN?

Akkoriban kezdtek elterjedni az otthon is használható hajfestékek, és bizony, a hölgy úttörő volt ebben. Elmesélte, hogy havonta ezreket spórol meg azzal, hogy magának festi a haját - még ha beleszámoljuk azt is, hogy az ő hajára simán felmegy a 3 doboz festék - ráadásul megspórolja az egész napos fodrásznál ülést is. Kitanított, hogyan válasszunk színt, mikre kell figyelni, hogyan kell felkenni akár ecset nélkül is, és minden ilyen kis apróságot. Még azon a héten kipróbáltam a módszert, és azóta is így festem a hajamat: magamnak. Néha elcsábulok - 4-5 évente egyszer -, és minden átmenet nélkül elmegyek egy fodrászhoz, és beülök. Legutóbb 4 órán át voltam a fodrászüzletben. Kilenc ezer forintot fizettem.

A pénz még a kisebbik gond, és így, 4-5 évente még azt a 4 órát is könnyedén rászánom. De ha azt vesszük, hogy a nők általában havonta legalább egyszer járnak fodrászhoz, kozmetikushoz, manikűröshöz, és még gyakrabban járnak szoláriumba, akkor, ha összeszámolom ezeket az időket, akkor kiderül, hogy havonta körülbelül 24 órát a szépítkezésre költünk úgy, hogy ezt lehetne akár sokkal hatékonyabban is! Évente ez már több, mint 240 óra! Ennyi idő alatt rengeteg pénzt is lehetne keresni ahelyett, hogy költenénk. Persze nem akarok senkinek a pénztárcájában turkálni.

De fontos látni: nem csak a szépítkezés költsége kerül pénzbe, hanem ez a rengeteg idő is. De ez még csak a kisebb gond. Az utóbbi fél évben műkörmöt tettettem fel, mert a sajátom nagyon gyenge, és mindig letörik. Már nem tudtam mást kitalálni, a műköröm nagyon jól beválik nálam. Egy-egy ülés kb. 2-2,5 óra. De ehhez még hozzá kell vennem, hogy előtte fél óra készülődés, utána fél óra, mire hazaérek. Igaz, ez csak három hetente, havonta egyszer fordul elő, de ezeket a fél órákat valahogy könnyedén elfelejtjük. Ha minden hónapban megyünk fodrászhoz, kozmetikushoz, szőrteleníteni, manikűröshöz, akkor ezekhez az alkalmakhoz még a valós időeltöltés mellé még oda lehet számítani a rákészülést, utazást is.

Megkíméllek az éves ráfordítás kiszámolásától, gondolom, már nyilvánvalóan látszik, hogy olyan helyeken folyik el az idő, amikre nem gondolunk, mert természetesnek tartjuk, hogy ezekre a dolgokra időt kell szánni. (És akkor még hol van a masszázs, az edzés, és a bárhova való utazgatás…)

Mi a megoldás? Nyilván nem tarthatunk itthon kéznél sem fodrászt, sem kozmetikust, sem szoláriumszalont, sem műkörmöst, stb. De vannak olyan szolgáltatók, akik már házhoz mennek! Ez egy lehetőség. És vannak olyan lehetőségek is, amikor megoldhatjuk a dolgokat mi, magunk. A hajfestés tipikusan ilyen. A szolárium helyett is olykor érdemes lehet kipróbálni a barnítókrémet (mondjuk minden második szoláriumozás helyett, hogy ha valaki rendszeresen jár, a barnító krém egyébként is egészségesebb), a szőrtelenítés-gyantázás pedig szintén házon belül is megoldható művelet. Mindezek olcsóbbak is, ha magunknak csináljuk, az időráfordításon pedig óriásit foghatunk: mikor felkenem a hajamra a festéket, akkor is tudok bármit csinálni! Még akár ezt a szöveget is meg tudom írni :).

Azért, mert bizonyos dolgokról olyan sémáink épülnek be, amiket anyáinktól, nőismerőseinktől lesünk el, még nem biztos, hogy azok a hagyományok a leghatékonyabbak. Igen, felgyorsult az élet. Nekünk, nőknek, duplán kell dolgoznunk, szinte egész életünkben. Jó olykor kiszakadni a taposómalomból azzal, hogy bevonulunk egy szépségszalonba, de a taposómalom megvár! Visszatérve, ugyanott kell folytatnunk, ahol abbahagytunk.

Míg, ha a taposómalom tempóján csökkentünk azzal, hogy frappáns megoldásokat keresünk, akkor az hosszú távon tesz jót a lelkünknek: lehetséges, hogy olyan hagyományokhoz ragaszkodunk egész életünkben, amik kimondottan rabolják tőlünk az energiánkat. Érdemes bátorságot gyűjteni, és felkutatni ezeket, a saját, legszűkebb környezetünkben. Akár önmagunkban :).

Az egyetlen, női időgazdálkodásról szóló könyvről - Hagyd a dagadt ruhát másra! - bővebben itt olvashatsz >>

És ha már hajról volt szó:

Megvásárolható a könyv online boltokban!

Published on November 10th, 2009no comments

A könyv megvásárolható a sikerreceptek.hu és a bookline.hu oldalakon.

Sikerreceptek.hu: Vidi Rita - Hagyd a dagadt ruhát másra!

Budapestiek személyesen is átvehetik a könyvet, illetve számukra házhoz is szállítják. Vidékiek utánvéttel kapják, postán. Szállítási és fizetési feltételek>>

Bookline.hu: Vidi Rita - Hagyd a dagadt ruhát másra!

Bookline.hu szállítási és fizetési feltételek>>

Hagyd a dagadt ruhát másra!

Hagyd a dagadt ruhát másra!

Jó olvasást!

Vélemény a könyvről, a Debrecen Online, kultúra rovatában

Published on November 10th, 2009one comment

Most jelent meg a Debrecen Online-on - deol.hu -, a kultúra rovatban, a Hagyd a dagadt ruhát másra! című könyvem ajánlója.
Érezted már, milyen az, mikor dicsérnek egy általad elért, létrehozott, megvalósított eredményért? Semmihez sem fogható, fantasztikus érzés. Kívánom, hogy neked is legyen sok ilyenben részed! (Ha lesz rá elég időd, bármit elérhetsz, ugye tudod? :))  Olvasd el az ajánlót!
Köszönöm a deol.hu-nak és Maleganak!
Íme a cikk: Női időszámítás

Az egyetlen, női időgazdálkodásról szóló könyvről - Hagyd a dagadt ruhát másra! - bővebben itt olvashatsz >>

Ha idő, akkor óra

Published on October 15th, 2009no comments

Ha óra, akkor időmérés.

Mégis, ez a pofonegyszerű eszköz mintha kissé feledésbe merült volna, mióta megjelentek a mindent tudó digitális eszközök, élükön a mobiltelefonnal.

Először is, szögezzük le: semmi szüksége órára annak, aki függetleníteni tudja magát az idő múlásától, hétköznapi szinten. Mindez akkor valósul meg leginkább, mikor nem kell dolgozni járnunk, vagy egy bőgőmasina időbeosztás-diktátorral vagyunk felszerelve - lásd: mindig éhes, anyafüggő, csecsemő :).

Nos, ilyenkor az óra szinte csak dísznek van: ha annyira a magunk urai vagyunk, hogy teljességgel az aktuális lelkiállapotunktól tehetjük függővé, hogy mikor kelünk fel reggel, és mikor bújunk ágyba este - vagy akár napközben is -, akkor az óra csak arra való, hogy nagyjából képben legyünk, mikor kezdődik a kedvenc esti sorozatunk.

Ha valaki más dirigálja az időbeosztásunkat - kisbaba, csecsemő, tipegő, dackorszakos gyermekünk - akkor az óra ugyancsak dísznek van, hiszen hiába mutat reggel fél 5-öt, ha minket már kiugrasztanak az ágyból, és hiába mutat még csak este 7 órát, ha már feküdni kell a kis szimbiontánkkal! (Volt szerencsém ehhez az időbeosztáshoz, esküszöm korán FEKÜDNI rosszabb volt, mint korán kelni!)

Mikor kell az óra?

Amikor mi irányítunk, illetve van egy rossz hírem: mikor olyan kötelezettségeink vannak, amiket időben nem mi irányítunk. Ez utóbbi tipikusan a munkába járás, és a munkahely elhagyásának szinte betonba vésett időszakai. Reggel fix időpontban kelés, időre elkészülés, időre beérkezés, időre munkavégzés, időre ebédelés, időre kávészünet, időre hazaindulás, időre hazaérkezés, időre kidőlés.

Ekkor az óra az ellenségünk: minden rápillantáskor arra emlékeztet, hogy közeledik a nap következő fázisa, amikor akár az összes idegszálunk tiltakozásának ellenére azt kell cselekednünk, amit az időbeosztás ránk kényszerít. Nem irigylem az alkalmazottakat, ezt azt hiszem, itt és most kijelenthetem. Bár a könyvben megírtam, hogy miért érdemes kiváló munkát végezni alkalmazottként, de nem vágyom erre az állapotra - 16 évig voltam alkalmazott. Mindenkinek, aki szabad életre vágyik, azt javaslom, keresse az ahhoz vezető megoldásokat, mert egyáltalán nem egészséges egy időmérő eszköznek, és mások elvárásainak megfelelő ritmusban élni olyanok számára, akik valami másra születtek.

Na, de lássuk, kiknek jó barátja az óra!

Először is, azoknak kell irtó gyorsan bizalmukba fogadni az órát, már-már jó barátként, akik állandóan elkésnek. Ilyen egyéneknél még azt is be lehet vetni trükként, hogy picit siettetjük az idő múlását, vagyis 5-10 perccel előre állítjuk az órát. Nőknél pláne jól tud működni ez a módszer, hiszen az utolsó sminkigazítás, frizuraállítás, ruházatellenőrzés, táskábankotorászás, egy elindulás előtt, éppen ki tudja tenni ezt az 5-10 percet.

Vigyázat, ne essünk túlzásokba! Ennél többet nem érdemes “csalni”, de azok, akik pontosan el szoktak indulni és pontosan meg szoktak érkezni, se sóhajtsanak fel megkönnyebbülten, mert lehetséges, hogy ők meg a “fejemet is otthon hagyom egyszer” kategóriába tartoznak.

Arany középút!

Hiszen nem érdemes időre odaérni, ha annyira gyorsak és kapkodósak vagyunk, hogy rossz helyre megyünk :).

Ha számítógépen dolgozunk, akkor viszonylag könnyű a helyzet, mert az óra szinte minden felületen itt látható a jobb alsó kis sarokban - úgy hívják, hogy értesítési terület.

Ugyanakkor kimutatták kisérletekkel, hogy a digitális órákat sokkal nehezebb értelmeznünk agyilag, mint a mutatós órákat, ugyanis a digitális - számmal megjelenített - időt átfordítja az agyunk a mutatós verzióra - vagyis képileg is megjeleníti -, és akár még érzéseket is hozzárendel, márpedig ez egy elég soklépéses folyamatnak tűnik, ha jól belegondolsz.

Éppen ezért, nem árt, ha van a lakás frekventált helyén egy mutatós falióra (mármint úgy mutatós, hogy óramutatók mutatják az időt, és nem úgy mutatós, hogy szép:) persze lehet az is :)), amire bármikor rápillanthatunk.

Nőknek tipp: nagyon jól tud jönni egy kis órácska a fürdőszobában a sminktükör előtt. Reggelente bizonyosodik be az ottlétében rejlő ereje! :)

Most jut eszembe - pedig tudtam, csak nem gondoltam erre mostanában - apai nagyapám órás volt.

Arra gondoltam, miközben írtam ezt a cikket, hogy nekem mindig nagyon sok órám volt, mikor iskolában az órát tanultuk alsó tagozatban, akkor én egy akkora vekkert vittem be, mint a fejem. Állandóan felborult a padon, és akkorát szólt, hogy mindenki behúzta a nyakát, még a tanítónő is.

Kamaszkoromban meg azzal villogtam a dizsiben, hogy mindkét karomon volt óra…

Szóval ahogy írtam ezt, felidéződött bennem, hogy milyen érzelmek fűztek órákhoz, és, hogy ezek az érzelmek mennyire kivesztek belőlem…

Érdekes… Időgazdálkodás könyvet írok, anélkül, hogy lenne egy szép órám. Itt az ideje, hogy beszerezzek egyet. Köszi, hogy megírhattam ezt :))

Az egyetlen, női időgazdálkodásról szóló könyvről - Hagyd a dagadt ruhát másra! - bővebben itt olvashatsz >>

Megérkezett a borítóterv! - Női időgazdálkodás

Published on October 15th, 2009no comments

Nemrég érkezett meg a Hagyd a dagadt ruhát másra! - Női Időgazdálkodás könyv borító terve, ami fölött - bevallom HősNőiesen - pityeregtem egy kicsit, és fel-alá járkálva, tenyereimet az arcomra szorítva suttogtam ezerszer egymás után: Istenem, ez gyönyörű! Istenem, ez gyönyörű! Istenem, ez gyönyörű!

Tudod, tipikusan az az érzés, amikor egyszerre akarsz hangosan kacagni és sírni is, és egymást oltja ki a kettő, és a kitörő érzelmek helyett marad egy furcsa reszketős érzés, valami nyugtalan eufória.

Nemsokára leleplezem az egész könyvet, de most itt egy kis részlet a borítóból.

Hagyd a dagadt ruhát másra! - borító részlet

Hagyd a dagadt ruhát másra! - borító részlet

A borítóterv egyébként a Könyvműhely.hu - a kis példányszámú könyvgyártás specialistája - grafikusának, Dobos Gábornak a keze munkáját dicséri, aki a felvázolt instrukcióim alapján elsőre megalkotta ezt a gyönyörűséget. Tudtam én, hogy kire kell bízni ;))

Megyek, megünneplem ezt a napot! Óriási előrelépés egy könyv életében, mikor már készen van a borítója!

Az egyetlen, női időgazdálkodásról szóló könyvről - Hagyd a dagadt ruhát másra! - bővebben itt olvashatsz >>

Miért? Mondd ó miért?!

Published on December 13th, 2007no comments

Van néhány időgazdálkodásról szóló könyv. Sőt, jó néhány oldal is van, ami ezekkel foglalkozik. Mi szükség van női időgazdálkodásra?

Miért kell külön kezelni a nők időgazdálkodását a nagy átlagtól?

A válasz pofon egyszerű: azért, mert a nők nem férfiak. Azért, mert a nők arra vannak tanítva - szocializálva -, hogy ha éppen nem pusztulnak bele a munkába, vagy nem akarnak összeesni a fáradtságtól, akkor valószínűleg lusta dögök, akiket megvet a társadalom többi tagja.

Hogy ki gondolja ezt? Hát éppen maguk a nők. Mi, nők.

Irracionális elvárásoknak akarunk megfelelni, olyanoknak, amik gyakran nem is léteznek. Bennünk élő gátakat viszont nem lehet egy csapásra leomlasztani, mindaz, amit egész életünkben tanultunk és eltanultunk, nem lehet egy szempillantás alatt a múlté.

Ezen az oldalon azt mutatjuk meg, hogy lehet úgy időt nyerni, hogy közben nem fordulunk ki önmagunkból, nem borul fel a családi egyensúly, és nem kell lemondanunk semmiről, amit szeretünk.

Jó olvasást!

Vidi Rita

Itt lehet feliratkozni a Női Időgazdálkodási gyorstalpalóra, ami azonnal a lényeggel kezdi: egyáltalán mennyit ér az időnk? Ez mindenképpen relatív, vagy lehet ezt objektíven is nézni? Kiderül!

Név: *
E-mail: *