Pygmalion hősnője

Pygmalion hősnője

George Bernard Shaw híres Pygmalion-történetét szinte mind ismerjük – még ha nem is tudunk róla. Shaw 1912-ben írt drámája a mai napig elsöprő sikereket arat. A mű érdekessége, hogy maga is egy mítoszon, Pügmalion és Galatea történetén alapszik, emellett pedig Shaw Pygmalionja alapján is készült egy musicalfilm, a My Fair Lady. 

Pygmalion hősnője
Pygmalion hősnője

De mit tudhat a „Pygmalion-jelenség”, hogy ennyire felkapott? Mitől válik többé más történeteknél? Miért épülnek egymás hegyére-hátára az újabb feldolgozásai?

A Pygmalion egyik erőssége a lenyűgöző személyiségfejlődés részletes, apránkénti bemutatása. Két értelmiségi körökből származó férfi – Higgins professzor és Pickering ezredes – fogadását mutatja be, akik nem kevesebben fogadtak, mint egy másik emberi lényben: egy szegény, szutykos virágáruslányban, akit Eliza Doolittlenek hívnak. A fogadásuk tárgya megtanítani a meglehetősen egyszerű lányt félév alatt úgy beszélni, hogy megállja helyét egy előkelő estélyen. Ami a két férfi számára a hímek közötti erőfitogtatásról szól, addig Eliza csupán egyetlen dolgot szeretne mindezzel elérni: azt, hogy kifinomult boltoskisasszony legyen belőle.

Higgins és Pickering – valamint úgy en bloc az előkelőségek – Elizához való viszonyulása társadalomkritika a javából, és elkeserítő jelenségre hívja fel a figyelmet: a mindenkori társadalmi rétegek éles elkülönülése, az osztályok közötti erős különbségek. Magyarán: lenézés a javából a sznobok oldaláról.

Miután „felkarolják”, Eliza Doolittlet szinte mindenki semmibe veszi, és csupán eszköznek használják. A kezdeti Eliza – kissé elcsépelt hasonlattal élve – olyan, akár egy csiszolatlan gyémánt. Senki nem sejtené, hogy mi rejtőzik a – lássuk be, nem kifejezetten szívderítő – felszín alatt.  A lány modora eleinte meglehetősen nyers, sőt, mondhatni civilizálatlan, ugyanakkor közben ijedt és kissé talán prűd is, és teljességgel híján van az önbizalomnak. Higgins professzor tanítása során azonban Eliza Doolittle szinte kivirágzik, és felszínre kerülnek a mélyén lappangó szépségek, értékek, erősségek. Elképesztő mértékű személyiségfejlődésen megy keresztül: varázslatosan elegáns, méltóságos, kecses – és legfőképpen sugárzóan magabiztos nő cseperedik belőle, röpke hat hónap alatt, a professzor kezei között. Ez a hihetetlen változás – vagy még inkább fejlődés – Eliza környezetére, az emberekkel való személyes kapcsolatára is hatással van, miután megszületik személyében az eredeti mítoszból ismert Galatea egyfajta „reinkarnációja”, G. B. Shaw értelmezésében. De vajon biztosan pozitívumot jelent-e ez? Annyi biztos, hogy a lány új személyiségének megszületése nem csekély mértékű komplikációt szül, amellyel mindenki másként igyekszik megbirkózni – több, kevesebb sikerrel.

Gazdagodás Receptje Online tanfolyamA történet többek között azért is tud ennyire sikeres lenni a mai napig, mert minden korban aktuális, mindig megtalálhatjuk a magunk kis Elizáját – akár saját magunk személyében.

Helyes-e, amit Higgins professzor tett? Mennyire hagyhatjuk, hogy mások formálják a személyiségünket, befolyásolják a viselkedésünket, magát a személyiségünket? Meddig tart a fejlődés, és mikor lesz belőle változás? Na, és persze: mennyire lehet beleszólásunk mindebbe, hol van az a pont, ahol elveszítjük az irányítást a dolgok felett?

Mikor változunk át valaki mássá?

Pygmalion hősnője
Tetszett? Adnál egy 5-öst? Köszönjük!