Homeopátiás szerek szülés könnyítésére

Homeopátiás szerek szülés könnyítésére

Újra reneszánszát éli a természetes szülés témakör. Sokat hallani arról, hogy azok a babák, akik nem császármetszéssel jönnek a világra, hanem természetes úton, sokkal több pozitív útravalót kapnak az életre. Ezeket általában lelki téren értjük, hiszen azzal, hogy át kell verekedni magukat a szülőcsatornán, mind ezt úgy, hogy anyukával összefogva ketten végezzék, egy erősebb, céltudatosabb…

Terhesség korai jelei

A terhesség korai jelei

A terhesség korai jelei Olyan nők valódi élményei, akik már megtapasztalták a korai terhesség érzését. Összesen 79 nőtől – pardon, 78 nőtől és egy férfitől 🙂 Egy FB-os csoportban megkérdeztem az ügyfeleimet, hogy mik voltak terhességük első jelei. Aki gyermeket szeretne, már a szeretkezés utáni 5 percben figyeli magát, hátha megérzi a megtermékenyítés pillanatát, aztán…

11. hét – Amikor Anya azt kívánja, bárcsak mégse ment volna orvoshoz

11. hét – Amikor Anya azt kívánja, bárcsak mégse ment volna orvoshoz Anya ült az autóban, míg Apa bement az egyik boltba, és ahogy ott ült, a könnyein át nézegette az utcán mozgó embereket, akik látszólag gondtalanul jöttek-mentek, beszélgettek, nevetgéltek, vagy épp gondterhelten vonultak, nagy szatyrokat, vagy gyerekeket vonszolva maguk után. Anya ott ült, és…

11. hét – Ultrahang szűrés: rendben!

11. hét – Ultrahang szűrés: rendben! Szóval, tegnap ott hagytuk abba, hogy Anya kibukott azon, hogy mostantól százalékokban és kockázati tényezőkben mérik, és visszasírta az előző terhességét, ahol az volt a legnagyobb probléma, hogy „jaj, anyuka, csak nehogy sokat hízzon!”. (Elvégre, ha valaki még nem múlt el 37 éves, attól még lehet halálra szekálni hülyeségekkel…)…

7. 9. terhességi hét – Anya házisárkánnyá változik

7. 9. terhességi hét – Anya házisárkánnyá változik Bréking: Anya ma egyeztetett időpontot a doktornénivel, 4-én megy az első vizsgálatra, talán már látni is fog engem a monitoron. Ha lehet, készíttet majd képet, és felteszi ide a blogba. Szóval, Anya mostanában a saját elviselhetetlen oldalát tapasztalja. Semmi nem jó neki, de főleg az nem, ami…

6. A terhesség 7-8. hete – A titkok titka

6. A terhesség 7-8. hete – A titkok titka Hellószia! Jól vagy? Én jól vagyok, köszi. Kb. két centi „magas” vagyok, és van gerincem is, és bár még mindig embriónak hívnak, határozottan kezd emberi formám lenni (bár egyes laikusok még simán összetévesztenének egy kismacska embrióval is.) Alakulunk, ez a lényeg. Anyának mostanában sikerül kicseleznie az…

1. Beköltöztem

1. Beköltöztem Hát, nagyon úgy néz ki, hogy beköltöztem (tudom, „hát”-tal nem kezdünk mondatot, de én még csak egy kis sejtkupac vagyok, még nem jártam iskolába, úgyhogy nekem el lehet nézni J). Anya és apa februárban kacsintottak össze, egy wellness-szálloda liftjébe lelépve. Az apropót az adta, hogy a liftből pár pillanattal azelőtt, hogy az összekacsintás…

5. A terhesség 6. hete – Avagy a legmegfelelőbb szó: terhesség

5. A terhesség 6. hete – Avagy a legmegfelelőbb szó: terhesség Anya terhes. A szó legszorosabb értelmében: úgy érzi, mintha mázsás súlyokat cipelne, miközben egész nap baromi kellemetlen dolgokat érez gyomortájon. Minden nap, legalább egyszer elmondja apának, csak a miheztartás végett: nagyon terhes vagyok… Miközben éppen, hogy csak betöltöttük a 6. hetet. Jelentem, kb. 3-4…

2. Anya számol

2. Anya számol Anya immáron hónapok óta számol. Még jó, hogy szereti a matekot! Eleinte azt számolta, hogy mikor érdemes „akciózni” ahhoz, hogy A Baba – vagyis én – összejöjjön, és ha lehet, akkor lány legyek (de egyébként Anya és Apa is úgy vannak, mint a legtöbb szülő, hogy mindegy, csak egészséges legyen) Anya bejelölte…

3. Anya taktikát vált, és teherbe esik

3. Anya taktikát vált, és teherbe esik Anya nemcsak azt számolgatta az elmúlt hetekben, hogy mikor foganhatok, hanem azt is, hogy mikor telik majd le az első kritikus 12 hét, amikor is be fogják jelenteni az örömhírt a nagyszülőknek, és mikorra várható majd a születésem. Anya jól eltervezte, hogy karácsonyra már rutinos nagycsalád leszünk. Aztán…

4. Koraterhességi tünetek a valóságban

4. Koraterhességi tünetek a valóságban Anya ugyebár összeolvasott mindenfélét a kora terhességi tünetekről, miközben rájött, hogy ezen tünetek után csak akkor nyomoznak a potenciálisan várandós nők, amikor még semmi sem biztos. A koraterhességi tüneteknek akkor van jelentőségük, amikor még nincs elvégezve terhességi teszt, amikor még nem késik a havi vérzés, a gyermekre vágyó nő viszont…